Légiósok: pénzhez jutott a Spezia, kedden szerződtetik Tamást – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.20. 10:36
Olaszországból származó sajtóhírek szerint (ilsecoloxix.it) a másodosztályú Spezia labdarúgócsapata kedden köt szerződést Tamás Krisztiánnal.

A klub érdeklődéséről már korábban is beszámolhattunk, az akkor viszont még a hétvégére tervezett megegyezés jelen állás szerint két-három napot késik. Ebbe minden bizonnyal közrejátszott, hogy a Spezia pénteken jutott megállapodásra a Cagliarival, amely hárommillió euróért elvitte egyik kulcsemberét, Niccolo Giannettit. A klubvezetők mostantól az erősítésekre összpontosíthatnak, nem mellékesen némi tőkére is szert tettek.A klub érdeklődéséről már korábban is beszámolhattunk, az akkor viszont még a hétvégére tervezett megegyezés jelen állás szerint két-három napot késik. Ebbe minden bizonnyal közrejátszott, hogy a Spezia pénteken jutott megállapodásra a Cagliarival, amely hárommillió euróért elvitte egyik kulcsemberét, Niccolo Giannettit. A klubvezetők mostantól az erősítésekre összpontosíthatnak, nem mellékesen némi tőkére is szert tettek.

A korosztályos válogatott Tamás az előző szezonban két klubnál (Varese, Slavia Praha) is kölcsönjátékosként szerepelt, míg anyaegyesületénél, az AC Milannál Szinisa Mihajlovics vezetőedző nem számít a magyar védőre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik