Légiósok: Olyan úton járok, ami messzire vezethet – Szoboszlai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.04. 18:57
null
Szoboszlai Dominik Salzburgban (Fotó: redbullsalzburg.at)
Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott játékosa a klub hivatalos honlapjának adott interjút, amelyben beszélt a gyerekkoráról, a családjáról, a karrierjéről és az elmúlt, számára rendkívül intenzív időszakról is.

 

„Nekem nem gyerekszobám volt tele játékokkal, az én játékom a pálya és egy labda volt – árulta el a 18 esztendős Szoboszlai Dominik.Édesapám is futballozott, aztán ő készített fel engem, úgyhogy a labdarúgás mindig is »középpontja« volt az életemnek. Édesapám pedig nagyon-nagyon fontos szerepet játszik az életemben: nap mint nap együtt voltunk, éjjel és nappal fociztunk. Nagyon okos ember, aki pontosan tudta, hogy mire van szükségem a céljaim eléréséhez.”

A Magyarországon az MTK, majd a Videoton utánpótlásában nevelkedő Szoboszlai arról is szót ejtett, hogy miért pont az osztrák együttest választotta.

„Való igaz, több lehetőségem is lett volna, a célom viszont az volt, hogy folyamatosan fejlődhessek, amennyire csak lehet. Christoph Freund (a Salzburg sportigazgatója – a szerző) és Ernst Tanner (aki akkor még szintén a Salzburgnál tevékenykedett, azóta viszont az MLS-ben szereplő Philadelphia Union sportigazgatója – a szerk.) meggyőzött bennünket arról, hogy a Salzburg megfelelő hely lenne számomra, aztán amikor egyeztettem a menedzseremmel, akkor már tisztán láttuk, mit kell tennem. És úgy tűnik, igazán jó döntést hoztunk.”

„Számomra a Salzburg tette lehetővé, hogy profivá válhassak, amiért nagyon hálás vagyok. Úgy vélem, nagyon jót tett, hogy tizenhat évesen az FC Lieferingnél játszhattam, szerencsére be tudtam illeszkedni, és megkaptam az esélyt arra, hogy bemutatkozzak a Salzburgnál is.”

Szoboszlai a magyar felnőttválogatottban való debütálásáról is beszélt.

„Nagyon sokat dolgoztam, úgyhogy rengeteget jelent számomra, ahogy szépen fokozatosan lépkedtem a lépcsőfokokat – utalt a tehetséges középpályás arra, hogy az U17-nél kezdte, aztán az U19-es, majd az U21-es nemzeti csapatban is pályára léphetett. – Az pedig végképp csodálatos, hogy tizennyolc esztendősen a felnőtteknél is játszhattam. Az, hogy megvertük Horvátországot, egyszerűen hihetetlen! Az elmúlt hetek nagyon intenzívek voltak, nemcsak a pályán, hanem érzelmileg is. Mindig is arra vágytam, hogy harmincezer néző előtt futballozhassak, ami megadatott nekem az Európa-ligában a Napoli ellen. Most azon vagyok, hogy ezt még többször megtapasztalhassam. Nagyon fontos pillanat volt, hogy az edzőm bízott bennem, és megadta a lehetőséget a Wacker Innsbruck ellen, amiért hálás voltam neki, és azt hiszem, ezt bizonyítottam is a gólommal.”

A VÁLOGATOTTBAN AZ ELMÚLT 15 ÉVBEN 20 ÉVES KORUK ELŐTT BEMUTATKOZÓK LISTÁJA
Mikor?Mennyi idősen?
Vass Ádám 2006. 11. 15. 18 év 2 hónap 6 nap
Szoboszlai Dominik 2019. 03. 21. 18 év 4 hónap 24 nap
Farkas II Balázs 2006. 11. 15. 18 év 6 hónap 22 nap
Filkor Attila 2007. 02. 07. 18 év 6 hónap 26 nap
Priskin Tamás 2005. 08. 17. 18 év 10 hónap 21 nap
Kleisz Márk 2017. 06. 05. 18 év 11 hónap 3 nap
Kalmár Zsolt 2014. 05. 22. 18 év 11 hónap 13 nap
Sallai Roland 2016. 05. 20. 18 év 11 hónap 28 nap
Tóth Bence 2017. 06. 09. 19 év 15 nap
Vadócz Krisztián 2004. 11. 30. 19 év 6 hónap 27 nap
Hrepka Ádám 2006. 11. 15. 19 év 7 hónap
Feczesin Róbert 2005. 12. 14. 19 év 9 hónap 22 nap

Forrás: Transfermarkt

Szoboszlai Dominiket végezetül arról is megkérdezték, ki a példaképe.

„Nem igazán van ilyen. Felnézek Cristiano Ronaldóra, mert nap mint nap dolgozott és küzdött azért, hogy a legjobb legyen. Nekem fontos, hogy olyan úton járok, amely messzire vezethet. Szeretném, ha egyszer én is példaképe lehetnék másoknak. Egyelőre nem tekintek a messzi jövőbe, szeretnék rendszeresen játszani a Salzburgban, mert annyi mindent kaptam itt, szóval most itt az ideje, hogy valamit visszaadjak én is a pályán.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik