Légiósok: Nikolics csaknem 72 ezer néző előtt játszott

Vágólapra másolva!
2018.10.22. 19:53
Bár az MLS rájátszásáról lecsúszott Nikolics Nemanja és a Chicago Fire, Atlantában olyan élményben volt részük a klub labdarúgóinak, mint még soha: több mint 70 ezer ember előtt játszhattak MLS-meccset a Fire színeiben.

A vasárnapi bajnoki egyike volt ama öt atlantai mérkőzésnek, melyre a ligához tavaly csatlakozó United stadionjának összes lelátóját megnyitották (általában „csak” 45 ezer ember fér be meccsenként a Mercedes Benz Arénába). Így tehát 71 812 néző előtt futballozhattak Nikolicsék. Bár egyesek, mint például Bastian Schweinsteiger, bőven hozzászokhattak az ekkora közönséghez, a 2–1-es hazai győzelemmel záruló találkozót végig pályán töltő Nikolics számára különleges élmény volt.

„Fantasztikus hangulatot teremtett a több mint hetvenezer szurkoló – mondta Nikolics Nemanja a Nemzeti Sportnak. – Úgy érzem, jó meccset játszottunk, amelyen a döntetlen talán reálisabb végeredmény lett volna.”

Az MLS-ben még sohasem szerepelt ennyi néző előtt a Chicago Fire, melynek chicagói arénája lelátóin húszezren férnek el.

Az észak-amerikai profi liga alapszakaszában csak az Atlanta hazai összecsapásain kúszott 70 ezer fölé a nézőszám, a rekord a júliusi 72 243 a Seattle vendégszereplése során.

A legtöbb néző két, MLS-csapat által vívott találkozón 92 650 volt, 2006 augusztusában a Barcelona–Guadalajara felkészülési mérkőzés előtt amolyan felvezető meccsként megtartott Chivas USA–New England összecsapáson fordultak meg ennyien a Los Angeles-i Rose Bowl Stadionban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik