Légiósok: Nem könnyű bekerülni a csapatba – Major Sámuel

Vágólapra másolva!
2020.08.24. 20:21
null
Major Sámuel sok játéklehetőségre és új szerződésre vágyik a következő szezonban (Fotó: Török Attila)
Major Sámuel, az osztrák FC Liefering labdarúgója sok játéklehetőségre és új szerződésre vágyik a következő szezonban.

 

A 18 éves középpályás hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, nagy lehetőség volt, hogy a Red Bull Salzburg akadémiai U19-es csapatával eljutottak az UEFA Ifjúsági Liga elődöntőjéig.

„Nagyon jó torna volt, olyan csapatok ellen léphettünk pályára, amelyek az elithez tartoznak” – tette hozzá Major, aki a csoportkörbeli ellenfeleik közül a Liverpoolt és a belga Genket, a kieséses szakaszból pedig a francia Lyont és a Real Madridot említette példaként.

„Mindegyiknek az akadémiája az élmezőnyhöz tartozik. Sajnálom, hogy nem sikerült döntőbe jutnunk, de remélem, jövőre összejön” – mondta.

Az Ifjúsági Liga végjátékát a koronavírus-járvány miatt Nyonban, az európai szövetség (UEFA) svájci székhelyének edzőközpontjában rendezték. Az elődöntőben a Real Madrid búcsúztatta az osztrákokat, a magyar légiós a cseresorból nézte végig a találkozót.

„Jobban szerettem volna, ha a pályán élhetem át a mérkőzést, és nem a kispadról nézve, mert nem minden nap játszunk a Real Madriddal, de nem könnyű bekerülni a csapatba, mert nagyon nagy a konkurencia és a verseny” – mondta Major.

Hozzáfűzte, a következő idényben az lesz a célja, hogy végigjátssza a mérkőzéseket a Salzburg utánpótláscsapatában is. Az osztrák másodosztályú FC Lieferingben többet szerepel a középpályás, a bajnokság utolsó három meccséből kettőt végigjátszott, egyszer pedig a második félidőt tölthette a pályán.

„Úgy érzem, éltem is a lehetőséggel, és az edzők, a klubvezetők is ezt mondták. A legjobbat tudtam kihozni a mérkőzésekből, és gólt is szereztem. A bajnokságban harmadikok lettünk, tavasszal a legjobbak, ezek mind pozitív visszajelzések, és jó jelek a jövőre nézve” – magyarázta az utánpótlás-válogatott futballista.

A játékos hangsúlyozta, nagyon fontos lesz számára a következő idény, mert lejár a szerződése.

„Fontos kérdések dőlnek el a szezon közepe, vége felé, például az, hogyan tervez velem a klub. Szeretném megmutatni, hogy helyem van a klubban, és a későbbiek során a Salzburg felnőtt csapatában is” – szögezte le.

A debreceni születésű és nevelésű Major Sámuel úgy fogalmazott, a szezon végén boldog és elégedett lenne egy új szerződéssel, illetve azzal, ha alapemberként végigjátssza az idényt, és nagyszerű teljesítményt nyújtana.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik