Légiósok: Nem érdekel a pénz – Sallói egyelőre marad az MLS-ben

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.10.14. 13:27
null
Sallói Dániel reméli, hogy a mögötte hagyott gyengébb idényből is tanulni tud (Fotó: Getty Images)
A Sporting Kansas City fiatal szélsője őszintén beszélt a maga mögött hagyott idény nehézségeiről, elárulta, mit gondol a nyilvánosságra hozott fizetésekről és hogy mikor távozna a csapattól.

 

– A Portland Timbers elleni gólját követően csapattársai örömükben földre vitték. Az emberkupacból is jól kivehető volt azonban, mennyire sokat jelentett a gólja. Mit érzett akkor?
– Kavarogtak a fejemben a gondolatok, az idényem kulcsjelenetei peregtek le előttem, hogy mennyire nehéz volt az esztendő – felelte a Nemzeti Sport megkeresésére Sallói Dániel, a Sporting Kansas City 23 éves szélsője, aki csapatával a 11. helyen végzett az MLS Nyugati főcsoportjában, így nem jutott a rájátszásba. – Nem így terveztem előzetesen, az együttes is rosszul szerepelt. Az alapszakasz utolsó heteiben mindent megtettem a gólszerzésért, egyszerűen nem érhetett véget az idény úgy, hogy nem találok be egyetlen vetélytársunk kapujába sem. A Portland elleni gólom után felszabadultam, lökést adhat, hogy eredményes voltam, mert még egy ilyen évet biztosan nem akarok átélni.

– Amíg az előző idényben tizennégy gólig – és főcsoportdöntőbe – jutott a Sporting Kansas Cityvel, most már a rájátszásba kerülés is megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Mi történt, hogy a nemrégiben záruló alapszakasz során csak egy gólt szerzett?
– Egyénileg és csapatszinten is óriási kudarcként éltem, éltük meg az alapszakaszt. Végig hullámzóan teljesítettünk, a CONCACAF Bajnokok Ligája-kiesés után nem találtuk a játékunkat, és ahogy telt az idő, úgy lettünk egyre feszültebbek. Akkor sem indultunk meg felfelé, amikor sorozatban három mérkőzést megnyertünk. Év elején sérüléssel bajlódtam, májusban kezdtem először az MLS-ben, és mire visszanyertem az önbizalmamat, azzal kellett szembesülnöm, hogy nem tudok gólt szerezni. Minden támadó életében vannak ilyen időszakok, nehéz belőle kikecmeregni. Noha a csatárok megítélésében a szerzett gólok száma az értékmérő, idén labdabiztosabbá és taktikailag érettebbé váltam, ám balszerencsés voltam, mert a hat kapufám mellett a gólpasszok is elmaradtak. Igaz, hol az ellenfél kapusa hárított bravúrral, hol a csapattársam volt a befejezésnél peches. Tavaly én szereztem a legtöbb gólt az együttesben, és mivel a korábbi teljesítményemtől elmaradtam, a klub sorsát is megpecsételtem. Ha májusban megszerzem az elsőt, másképp is alakulhatott volna az idény.

MAGYAR JÁTÉKOSOK FIZETÉSE 2019-BEN AZ MLS-BEN
Név Csapat Alapfizetés (forint) Alapfizetés + aláírási bónusz (forint)
Nikolics Nemanja Chicago Fire 1 700 000 dollár (485 millió) 1 913 333 dollár (546 millió)
Németh Krisztián Sporting KC 950 000 dollár (241 millió) 1 063 666 dollár (303 millió)
Baráth Botond Sporting KC 250 000 dollár (71 millió) 297 333 (84 millió)
Sallói Dániel Sporting KC 129 999 dollár (37 millió) 139 624 (39.85 millió)
Forrás: mlsplayers.org

– Mit tanult ebből az évből? A kritikus időszakban ki vagy mi jelentett mentsvárat?
– A csapattársaimra bármikor számíthatok a bajban, ahogy a családom is mindenben segít. A gólom után éreztem, hogy most kicsit mindenki megkönnyebbült. Furcsa lesz, amit mondok, de kicsit örülök, hogy túl vagyok ezen az idényen. Minden rosszban van valami jó, két éven belül megtapasztaltam, mit jelent a parádés idény után gyengébbel szembesülni. Huszonhárom éves vagyok, bőven van még időm, hogy a negatív élményekből is tanuljak.

– Csak négy mérkőzés hiányzik ahhoz, hogy elérje a száz találkozót a Sporting KC színeiben. Elégedett eddigi pályafutásával?
– Igen. Folyamatosan fejlődő bajnokságban játszom, egyre több sztár választja az MLS-t. Ráadásul a mostani idény rávilágított arra, hogy amíg kihívást jelent bekerülni a csapatba, addig biztosan megéri az Egyesült Államokban futballoznom. Jelenleg ez a liga az én szintem, de szeretnék két-három éven belül magasabb polcra kerülni, esetleg Bajnokok Ligája vagy Európa-liga szintű csapatba szerződni. Arra azt mondanám, hogy igen, ez nagy lépés volt! Addig azonban nem éri meg Európa felé vennem az irányt.

NIKOLICS NEMANJA: TÜRELEM!

Nikolics Nemanja elbúcsúzott a Chicago Fire-től. A 27-szeres magyar válogatott támadó korábban is beszélt arról, hogy várhatóan távozik a klubtól, s hivatalos Facebook-oldalán közölt levelében megerősítette, új kalandot keres.

„Természetesen ki kell emelnem a csapatot, a társaimat, akik nélkül ez a kaland nem lehetett volna ilyen fantasztikus, ahogy valamennyi klubmunkatársnak is köszönöm a segítséget. A végére hagytam talán a legfontosabbat, mert ez a sport valahol róluk, rólatok szól. Azt a szeretetet, amelyet a chicagói közönségtől az érkezésem napjától az utolsó meccsig kaptam, sosem felejtem el. Hatalmasak vagytok, megérdemlitek, hogy a Fire csúcsra érjen! Megtisztelő volt veletek lenni, a közös sikerért hajtani. Sok boldogságot, szép jövőt, Chicago! Ami az én jövőmet illeti: most türelmesnek kell lennem, egyelőre semmi konkrétum sincs, de hiszem, hogy lesz választási lehetőségem, és ahogy eddig, ezúttal is jó döntést hozok!” – zárta sorait Nikolics Nemanja.

– Láthatóan tudatosan építi a karrierjét. Ne vegye tolakodásnak, de az Egyesült Államokban nyilvánosak a fizetések, így kialakul egyfajta sorrend az emberben. Honfitársainál, Baráth Botondnál vagy Németh Krisztiánnál még úgy is kevesebbet keres, hogy az előző évhez képest csaknem megduplázták a fizetését.
– Nem érdekel a pénz! Alighanem lesz a pályafutásomnak olyan időszaka, amikor a pénzkeresés hangsúlyosabb szerepet kaphat, de most sportszakmailag semmi sem indokolja. Nekem a biztos játéklehetőség és a személyes fejlődésem a legfontosabb, minden más mellékes. Jelenleg csupán a karrieremre összpontosítok. Ha jól teljesítek, idővel úgyis többet kereshetek, mint a legtöbb játékostársam.

– Menyire tartja etikusnak, hogy ezek a számok nyilvánosak?
– Furának gondolom, mert otthon például senkit sem kérdezgetnek erről. Mindig csodálkozva fogadom, amikor ismeretlen emberek mondják: »Te vagy az egyik legrosszabbul kereső labdarúgó a ligában.« Ezek után nehéz megszólalni, lehetetlen jó választ adni rá. Ugyanakkor nem frusztrálnak a hasonló megjegyzések, mert mint mondtam, nem a pénzkeresés az elsődleges célom. Érdekes lenne látni az egész világon a fizetéseket, mert az MLS példája is híven tükrözi, hogy nem feltétlen azok kapják a legtöbb pénzt, akikről talán a szurkolók azt gondolják.

– Ha már célok: mit tervez a következő évre?
– A két idény közötti pihenő mindig nehéz időszak. Noha meg van tervezve a felkészülésem minden apró mozzanata márciusig, a holt szezont nehéz kitölteni. A bajnokság egyik negatívuma, hogy nincs nyári szünet, ráadásul télen sok időt kell várni a következő tétmérkőzésig. Pedig fiatal labdarúgóként elengedhetetlen, hogy játékban maradjak, talán a kölcsönszerződés segítség lenne. Terveim szerint hazatérek Magyarországra személyes edzéseket végezni. Tökéletes erőnléti állapotban szeretnék visszautazni az Egyesült Államokba, és ismét bizonyítani vezetőedzőnknek.

EGYESÜLT ÁLLAMOK. MLS
Rájátszás
Október 19., szombat

Atlanta United–New England
Seattle Sounders–FC Dallas

Október 20., vasárnap

Toronto–D. C. United
Real Salt Lake–Portland Timbers
Philadelphia Union–New York RB

Október 21., hétfő
Minnesota United–LA Galaxy

A főcsoportok első helyezettjei a konferenciacsoportjuk elődöntőjébe kerültek a rájátszásban, míg a 2–7.-eknek párharcot kell vívniuk egymással a legjobb négy közé jutásért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik