Légiósok: Itt nincsenek elszállva maguktól – Bogdán

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.08.04. 08:16
null
Bogdán Ádám rövid távú célja, hogy megszilárdítsa a helyét a Hibernian kezdőcsapatában (Fotó: hibernianfc.co.uk)
Bogdán Ádám ragyogó teljesítményt nyújtott az Aszterasz elleni Európa-liga-párharc visszavágóján, a brit lapok és a Hibernian szurkolói is felkarolták. A Liverpooltól kölcsönvett kapusnak többek között a világhírű teniszező, Andy Murray is szurkol.

 

– A görög Aszterasz elleni Európa-liga-párharc első mérkőzésén nulla kettőre álltak a harmincötödik percben hazai pályán, most mégis a továbbjutásukról beszélgethetünk – hitte volna?
– Óriási eredmény és óriási élmény volt ez a két meccs – válaszolta a Nemzeti Sportnak a pénteken telefonon utolért Bogdán Ádám, a skót Hiberniannél a Liverpool kölcsönjátékosaként szereplő harmincéves, hússzoros magyar válogatott kapus, akinek csapata 4–3-as összesítéssel jutott tovább az Aszterasz ellen. – A múlt héten nulla kettő után úgy voltunk vele, hogy gyerünk, minden mindegy alapon menjünk előre, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Nos, sikerült fordítanunk, a három kettes eredmény még ellenfelünknek volt hízelgő. Érdekes, hogy a visszavágón a görögök lemásolták a mi múlt heti teljesítményünket – illetve szerencsére csak majdnem. Az első félidő végén megszereztük a vezetést, a második elején kiállították a hazaiaktól Mihalisz Maniaszt, majd emberhátrányba kerülve olyan futballt vezetett elő az Aszterasz, hogy az valami hihetetlen, kisvártatva egyenlített is. Szerencsénk volt.

– És a nagy védései?
– A csapat érdeme a továbbjutás kiharcolása, társaim önfeláldozóan védekeztek, iszonyatos mennyiségű munkát végeztek el a döntetlen megtartása érdekében. Ami a saját teljesítményemet illeti, tényleg bele tudtam kapni egy-két veszélyes labdába, örülök, hogy jó játékkal járultam hozzá a továbbjutáshoz.

– Csak nemrégiben csatlakozott a Hibernian csapatához, a csütörtöki volt a negyedik bevetése. Az első kettő sem lehetett unalmas...
– A feröeri NSÍ együttesével játszottunk az El-selejtező első fordulójában, hazai pályán hat egyre nyertünk...

– ...aztán hat négyre nyerték meg a második szettet.
– Ne kerteljünk, ekkora különbségű győzelem után nehéz felpörögni a visszavágóra. Ráadásul – nyár ide vagy oda – Feröeren kilenc Celsius-fokos hideg volt, süvítő szél és műfüves pálya fogadott bennünket gyakorlatilag a szikla oldalában. És hát jól is futballoztak a feröeriek. A végén úgy alakult, hogy így is két góllal nyertünk, de a védekezésünk nyilván nem volt megfelelő.

– Milyen benyomásokat szerzett eddig a Hibernianről?
– Összetartó társaság, egymást mindig mindenben segítő srácokkal. A keretünk többségét skót labdarúgók alkotják, sokkal közvetlenebbek, mint az angolok. A skót ligában jóval kevesebb a pénz, mint az angolban, itt nincsenek is elszállva maguktól a futballisták, remekül érzem magam közöttük. A város, Edinburgh csodálatos, a Hibernian szimbólum errefelé, a helyiek imádják a csapatot, a világhírű skót teniszező, Andy Murray is óriási szurkolónk.

– A közelmúltban kinevezett Marco Rossi szövetségi kapitánynál mindenki tiszta lappal indul. Mármint azok közül, akiknek van csapatuk és játszanak is. Mit gondol, visszakerülhet a válogatottba?
– Nem ismerem személyesen az olasz edzőt, de az biztos, hogy tisztességesek a feltételei, most az a célom, hogy stabil kezdő legyek a Hiberniannél. Profi labdarúgó vagyok, nekem az a feladatom, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, minden edzésen és minden mérkőzésen ez vezérel. Vasárnap a Motherwell ellen játsszuk az idénybeli első bajnoki meccsünket, majd következik a norvég Molde elleni harmadik körös Európa-liga-párharc első felvonása, ennél távolabbra nem érdemes tekinteni. Felépültem a súlyos sérülésemből, tétmérkőzéseken védhetek, és nagyszerű fickókkal dolgozhatok együtt – ez így most kerek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik