Légiósok: három éve sérült, az edzője is lemondott róla

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.17. 15:15
null
Szántó Tamás (középen) a sérülését megelőzően alapembere volt a Rapid Wiennek (Fotó: AFP, archív)
Az osztrák Laola1 interjút készített a Rapid Wien vezetőedzőjével, Dietmar Kühbauerrel a klub sérült labdarúgóival kapcsolatban. A tréner Christopher Dibon, Philipp Schobesberger és Dalibor Velimirovic mellett Szántó Tamásról is beszélt a lapnak.

 

„Ez egy nehéz történet. Nem tudom megmondani, hogy ennyi kihagyás után tud-e profi szinten játszani, de kívánom, hogy tudjon. Viszont az a futballista, akinek folyamatos fájdalmai vannak, nem tud megfelelő teljesítményt nyújtani ezen a szinten. A mi részünkről és az ő részéről is megpróbáltunk mindent” – mondta Dietemar Kühbauer Szántó Tamásról, akinek valószínűleg nem hosszabbítják meg a nyáron lejáró szerződését.

Szántó 2018 márciusában szenvedett súlyos porckorongsérülést, amiből még nem tudott teljesen felépülni. Tavaly nyáron úgy tűnt, hogy véget ér a balszerencsés időszak, és hamarosan visszatérhet a pályára, azonban nem úgy alakult a felépülése, ahogy várta. Még a felkészülési időszakban azt mondta a Laola1-nek, hogy mentálisan óriási kihívás volt számára az elmúlt időszak, de a feladás sosem volt számára opció.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik