Légiósok: gyerekek faggatták Sallói Dánielt reggeli közben

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 18:19
null
Akadémisták kérdeztek Sallóitól (Fotó: Sallói Dániel Twitter)
Az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City magyar támadójával, Sallói Dániellel készített klubja egy rövid videót, melyben a Sporting akadémistái tettek fel különböző kérdéseket az egykor szintén az akadémián futballozó játékosnak. 

 

A kansasi klub akadémistái először arra voltak kíváncsiak, mik voltak Sallói Dániel első benyomásai Kansas Cityről, amikor ideköltözött.

„Az emberek nagyon kedvesek, Kansas City hatalmas város, az utak pedig sokkal szélesebbek itt. Nagyon tetszett, jó meleg volt, mert nyáron érkeztem.

A fiatalok kérdésére Sallói elmondta, kedvenc gólja, amelyiket a US Open Cup döntőjében szerzett, amivel hozzájárult a sorozat megnyeréséhez.

Nagyon szerettem a társaimat az akadémián, mindig nagyon jól szórakoztunk. Volt egyszer egy havas meccsünk, őrület volt, majdnem elhalasztották, de végül lejátszottuk. Elképesztő volt, gólt lőttünk a végén, aztán ünneplésképpen a hóban csúsztunk. Nagyszerű volt” – felelte a 26 éves támadó, aki azt is elmondta, a fiataloknak azt tanácsolná, focizzanak, gyakoroljanak minél többet, valamint ha van céljuk, ahhoz ragaszkodjanak, és persze, érezzék jól magukat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik