Légiósok: egy év után ismét edzhet a középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 19:57
A héten már a csapattal edzett a Rapid Wienben futballozó Szántó Tamás, aki tavaly márciusi műtétje óta nem lépett pályára.

A 23 éves magyar középpályást egy évvel ezelőtt műtötték meg porcsérülése miatt, s bár a nyáron arról szóltak a hírek, hogy az ősszel már visszatérhet, erre még mostanáig sem került sor. Jó hír ugyanakkor, hogy Szántó immár labdás gyakorlatokat is végzett a csapattársaival, azonban a visszatérésről még így is korai lenne beszélni.

„Jó érzés visszatérni a pályára azok után, hogy ilyen régóta voltál sérült. Természetesen időre van még szüksége, a játékosok sem támadhatják az edzésen, de mentálisan nagyon fontos neki, hogy ott van a többiekkel” – idézi Dietmar Kühbauert, a Rapid Wien vezetőedzőjét a heute.at.

Szántó Tamás eddig 46 mérkőzésen öt gólt szerzett a Rapid Wienben, amely a nyolcadik helyen végzett az alapszakaszban, így csupán az alsóházi rájátszásban szerepel ebben az idényben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik