Légiósok: a Villa kölcsönadta a Liverpool ellen debütáló magyart

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.07.17. 19:56
null
Onódi Ákos a következő idényben az angol hetedosztályban játszik (Fotó: AFP)
Az angol hetedosztályban szereplő Bromsgrove Sportingban tölti a 2021–2022-es idényt Onódi Ákos, akit tíz nappal az után adott kölcsön az Aston Villa, hogy profi szerződést kötött vele.

„Az Aston Villával folytatott tárgyalásaink során egyértelművé vált, hogy Ákost nagy becsben tartják, számolnak vele a jövőben, ezért természetesen nagy fogásnak tekintjük – idézi a Birmingham Mail Bren Kellyt, a Southern League Premier Division Central osztályban játszó klub menedzserét. – Ákos számára is hasznos lesz ez az idény, belekóstolhat a rendszeres játékba felnőtt szinten, lelkes közönség előtt. Még a tapasztalatszerzés fázisában van, szívesen segítünk neki ebben. Beszéltem vele is, várja, hogy csatlakozzon hozzánk.”

A 19 éves kapus 2018-ban a Győri ETO-tól szerződött az Aston Villához. A felnőttcsapatban 2021 januárjában mutatkozott be a Liverpool elleni, 4–1-re elveszített FA-kupa-mérkőzésen – a birminghami együttes azon a meccsen az ifjúsági csapatával állt fel, mivel a profi keretre lecsapott a koronavírus.

A 19 éves magyar kapus emellett a 2020–2021-es idényben 16 Premier League 2-es (U23-as) és 18 U18-as mérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik