Légiósok: a magyar védő klubja hosszabbított vezetőedzőjével

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 10:17
null
Lavicka 2022-ig hosszabbított a Slaskkal (Fotó: AFP)
Tamás Márk klubja, a lengyel élvonalbeli Slask Wroclaw 2022-ig meghosszabbította Vitezslav Lavicka vezetőedző szerződését – számolt be róla a kétszeres lengyel bajnok egyesület a hivatalos honlapján.

Az 57 éves cseh szakember – aki hazájában 2006-ban és 2014-ben első osztályú bajnoki címet nyert – 2019 januárja óta irányítja a Slask Wroclawot.

A cseh U21-es válogatott korábbi trénerével a mostani idényben az alapszakaszt a harmadik helyen zárta a csapat, így a felsőházban folytatja. A lengyel bajnokság május 29-én indult újra.

Tamás Márk februárban a Diósgyőri VTK-tól igazolt a Slaskhoz, amelyben hat bajnoki mérkőzésen lépett pályára – mindig kezdőként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik