Kína: senki sem értékesebb csapata számára, mint Huszti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.24. 12:52
Azt eddig is tudtuk, hogy Huszti Szabolcs igencsak fontos láncszeme az Elek Ákost is foglalkoztató Csangcsun Jatajnak – a legújabb helyi statisztikák csak megerősítették ezt.

Arról már beszámoltunk, hogy a magyar légiós találata esetén csapata nyer, a hétvégi fordulót követően azonban azt is megvizsgálták a helyi futballstatisztikusok, hogy a klubok mesterlövészeinek találatai hány pontot hoztak a „konyhára”, és hogy ez a pontszám mekkora százalékát teszi ki az együttes össztermésének.

A góllövőlistát a brazil Aloisio vezeti tíz találattal, viszont azokon a meccseken, amelyeken ő eredményes volt, csapata, a Santung Luneng „csak” 16 pontot szerzett, ez az összes pontszám (26) 61.5 százaléka.

A listavezető kantoni Evergrandét erősítő – szintén brazil – Ricardo Goulart kilenc gólja 17 pontot hozott az együttesnek (ez a legmagasabb pontszám), de százalékosan ez „csupán” 58.6-os értéket ad ki.

S, hogy kik állnak a százalékos mutató alapján a legjobban? A Sanghaj Senhszin négy pontjából háromban is döntő szerepet vállaló, a bajnokságban eddig ötgólos Daniel Chima Chukwu 75 százalékos eredményével holtversenyben Huszti Szabolcs is az első helyen áll.

A 32 éves magyar futballista ugyanis csapata négy győztes meccsén egyaránt betalált – összesen ötször –, így e 12 pont megszerzéséből igencsak aktívan kivette a részét. A gárda emellett négy döntetlent tud felmutatni (ezeken Huszti nem talált be), tehát összesen 16 ponttal áll – Huszti a 12 ponttal a csapat termelésének 75 százalékából vette ki részét.Arról már beszámoltunk, hogy a magyar légiós találata esetén csapata nyer, a hétvégi fordulót követően azonban azt is megvizsgálták a helyi futballstatisztikusok, hogy a klubok mesterlövészeinek találatai hány pontot hoztak a „konyhára”, és hogy ez a pontszám mekkora százalékát teszi ki az együttes össztermésének.

A góllövőlistát a brazil Aloisio vezeti tíz találattal, viszont azokon a meccseken, amelyeken ő eredményes volt, csapata, a Santung Luneng „csak” 16 pontot szerzett, ez az összes pontszám (26) 61.5 százaléka.

A listavezető kantoni Evergrandét erősítő – szintén brazil – Ricardo Goulart kilenc gólja 17 pontot hozott az együttesnek (ez a legmagasabb pontszám), de százalékosan ez „csupán” 58.6-os értéket ad ki.

S, hogy kik állnak a százalékos mutató alapján a legjobban? A Sanghaj Senhszin négy pontjából háromban is döntő szerepet vállaló, a bajnokságban eddig ötgólos Daniel Chima Chukwu 75 százalékos eredményével holtversenyben Huszti Szabolcs is az első helyen áll.

A 32 éves magyar futballista ugyanis csapata négy győztes meccsén egyaránt betalált – összesen ötször –, így e 12 pont megszerzéséből igencsak aktívan kivette a részét. A gárda emellett négy döntetlent tud felmutatni (ezeken Huszti nem talált be), tehát összesen 16 ponttal áll – Huszti a 12 ponttal a csapat termelésének 75 százalékából vette ki részét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik