Játékossors: Szalai Ádám menedzsere tegnap tárgyalt a Reallal

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 07:15
Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy a Mainznak sikerült egymillió euró alá nyomnia Szalai Ádám vételárát, így elképzelhető, hogy a német klub végleg megvásárolja a magyar futballistát a Real Madridtól. A csatár a Nemzeti Sport kérdésére megerősítette, jó úton haladnak a tárgyalások.

„Az alkudozásról tudtam, a vételárról azonban én is csupán most értesültem. Az ügyeimet képviselő menedzser szerdán járt Spanyolországban, és tárgyalóasztalhoz ült a madridi vezetőkkel. Azzal én is tisztában vagyok, hogy a Realnál hajlanak az eladásomra, nem látják értelmét, hogy visszarendeljenek, és aztán ismét csupán a második csapatban futballozzak" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám.

 „Nekem megfelelne a Mainz. Nyilván más klubok is szóba jöhetnének, sőt egy évig még szerződés köt a Real Madridhoz, de én játszani akarok. Márpedig itt, Mainzban számítanak rám, és bíznak bennem. Remélem, jól haladnak a tárgyalások, és akkor hamarosan összejön az üzlet. Boldog lennék, ha végleg megvenne a német klub" – tette hozzá a támadó, aki a tavaszi szezon hajrájában összeszedett bokasérülése miatt továbbra is speciális munkát végez, s valószínűleg csak július közepén kapcsolódhat be leendő együttese felkészülésébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik