Hollandia: Otigbában bízik az edző, de posztrivális érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.08. 10:38
Bár a Ferencvárosnál hónapok óta téma Otigba Kenneth esetleges megszerzése, a holland Heerenveen vezetőedzője jelezte, számít a nigériai-magyar védőre, és meg is vált a labdarúgó egyik, csapaton belüli riválisától. Ugyanakkor erősítene is ezen a poszton.

A Heerenveen felbontotta a holland Jordy Buijs szerződését, így eggyel kevesebb posztriválisa maradt a korábbi magyar utánpótlás-válogatott védőnek.

„Jordy túltette magát a súlyos sérülésén, de így sem fér be a csapatba, jobb opciók voltak nála. Jobban bízom például Otigbában és Joost van Akenben – mondta Foppe de Haan, a csapat 72 esztendős vezetőedzője. – Buijs elengedésével megspóroljuk a fizetését, és ha adódik lehetőség arra, hogy szerződtessünk egy védőt, aki előrelépést jelent, így megtehetjük.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik