Ha szükséges, Király nyitott lenne a váltásra

Vágólapra másolva!
2014.08.16. 08:50
null
Király Gábor már több angol csapatban megfordult; lehet, hogy visszatér a szigetországba? (Fotó: Imago)
Király Gábor mozgalmas napokat él. Előbb kitették az 1860 München labdarúgócsapatának első keretéből, majd szóba hozták a Fulhammel, végül visszakerült a müncheniek első keretébe. A 38 éves kapus a Nemzeti Sportnak beszélt a hét történéseiről.

 

– Pénteken lejárt négynapos száműzetése, az éjszakázás miatt megbüntetett négy csapattársához hasonlóan ön is újra az 1860 München első csapatával edzett. Miként fogadta vissza Ricardo Moniz vezetőedző a csapattársa, Gary Kagelmacher hajgumijának kitépéséért kiszabott büntetése után?
– Csütörtök este kaptam sms-t arról, hogy pénteken jelentkeznem kell különedzésre – válaszolt a 38 éves, kilencvenszeres válogatott Király Gábor. – Délelőtt Moniz tartott igen intenzív tréninget nekünk, az öt megbüntetett játékosnak, amely után a tizenegyesrúgások gyakorlására már csatlakoztunk a felnőttcsapathoz. Fél órával később kihirdették az utazó keretet a Kiel elleni, vasárnapi kupamérkőzésre, az öt visszatérőből hárman tagjai vagyunk.

– Ricardo Moniz a tz.de oldalnak adott nyilatkozata és a klub honlapján megjelent várható kezdőcsapat alapján a kapuban mégis Stefan Ortega áll majd.
– Ebben nincs semmi meglepő, vissza lehet keresni, a kupa első körében nem szoktam védeni. A legfontosabb, hogy továbbjussunk, ami egyébként nem lesz egyszerű, hiszen a Holstein Kiel kellemetlen csapat, és bár harmadik ligás, egyosztálynyi különbség a kupában eltörpül.

– Visszatérve a fegyelmi ügyére: mit tanult az esetből?
– Minden csapatnál előfordul, hogy mérkőzés közben a játékosok összekülönböznek, bizonyára ön is látott már ilyen meccset. A lényeg, hogy az érintettek utána adjanak rá egymásnak kezet. Ez Kagelmacherrel már a mérkőzés közben megtörtént, kezet fogtunk, ő is elnézést kért, és a lefújás után el is mondtam a nyilvánosság előtt, hogy ezzel az ügy lezárult. Az egyesület vezetői azonban másnap úgy döntöttek, hogy a sportszerűtlenül készülő csapattagokkal együtt engem is megbüntetnek, amit elfogadtam. A hét közben felvetődött a hír, hogy a Fulham érdeklődik irántam, majd csütörtökön úgy döntött a klub, nem kell tovább az U21-es csapattal edzenünk.

– Ezt úgy mondja, mintha a két fejleménynek köze lenne egymáshoz. Így is van?
– Én azt nem tudom megmondani. Csupán abban a sorrendben soroltam az eseményeket, ahogyan történtek. Nekem a zöld füvön kell jól teljesítenem, ezzel foglalkozom most.

– Ha valóban ajánlatot kap a Fulhamtől, nyitott lenne a váltásra?
– Ha szükséges, természetesen igen.

– Milyen esetben szükséges? Melyek az ön szempontjai?
– Látni kell, a Fulham milyen lehetőséget nyújt, egyelőre azt sem tudom, mit jelent, ami az utóbbi napokban történt az 1860 Münchennél. Én a futballra akarok fókuszálni, Münchenben van még egy plusz egy év a szerződésemből, terveznek velem.

– Mi a véleménye Felix Magathról, a Fulham edzőjéről?
– Edzői mentalitását ismerem, sok játékos megfordult a keze alatt, nyilván az a célja, hogy a nagy múltú londoni klubot visszavezesse a Premier League-be. Maarten Stekelenburg elment, maradt a csapatnál két fiatal kapus, velem alighanem kezdőként számolnának. Ám ha valóban engem szeretne, arról először a két egyesület vezetőinek kell beszélniük egymással. Nekem az egészség a fontos.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY KIRÁLY GÁBOR MIT GONDOL A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-SELEJTEZŐS ESÉLYEIRŐL, ILLETVE HOGYAN ÉLTE MEG, HOGY PINTÉR ATTILA SZÖVETSÉGI KAPITÁNY ÚJJÁALAKÍTOTT CSAPATÁBAN EDDIG NEM JÁTSZOTT, OLVASSA EL A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN MEGJELENT TELJES INTERJÚT – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁTUMBAN IS!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik