Ha Németh Krisztián betalál, a Waalwijk nyer

Vágólapra másolva!
2012.04.01. 16:35
null
Ismét Németh Krisztiánt ünnepelték a társak (Fotó: Imago)
Címkék
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Waalwijk Németh Krisztián fejes góljával 1–0-ra nyert Horváth Gábor csapata, az ADO Den Haag ellen.

A hazai pályán játszó Waalwijk már a 23. percben vezetést szerzett Németh Krisztián nyolcméteres fejes góljával az ADO Den Haag ellen, és mint később kiderült, ez a találat el is döntötte a meccset. A Den Haag a második félidőben ugyan betalált, de a játékvezető alighanem les miatt érvénytelenítette a találatot. A vendégeknél Horváth Gábor is kezdett, az 59. percben cserélték le. Némethet szintén lehívták, őt a 71. percben.

A télen szerződtetett magyar csatárnak ez volt a harmadik gólja a Waalwijkben. Korábban a De Graafschap és a Vitesse kapuját vette be, és azokat a találkozókat is az ő góljával nyerte meg csapata 1–0-ra. Emellett egyébként két gólpasszt adott, illetve egy büntetőt is kiharcolt.

Németh tehát egyelőre remek igazolás volt, hiszen góljai kilenc pontot hoztak a Waalwijk konyhájára.

A támadó érkezésekor még a bennmaradásért küzdött az együttes, jelenleg viszont már a középmezőnyben található.

A Waalwijk összecsapásával egy időben az Ajax 6–0-ra megverte a Heraclest, míg korábban a NEC Nijmegen hazai pályán 2–0-s győzelmet aratott a sereghajtó De Graafschap ellen. A NEC mindhárom magyar légiósa lehetőséget kapott: Babos Gábor és Vadócz Krisztián végigjátszotta a mérkőzést, míg Szélesi Zoltánt a szünetben cserélte be edzője, Alex Pastoor.

NÉMETH GYŐZTES GÓLJA 1:18-TÓL

EREDIVISE
28. FORDULÓ
RKC Waalwijk–ADO Den Haag 1–0
Ajax–Heracles 6–0
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1 Ajax 28 17 7 4 76–33 43 58
2 AZ Alkmaar 27 17 5 5 54–25 29 56
3 Twente 28 16 7 5 71–32 39 55
4 PSV Eindhoven 28 16 6 6 70–40 30 54
5 Feyenoord 28 16 6 6 57–33 24 54
6 Heerenveen 28 15 9 4 64–43 21 54
7 Vitesse 27 12 5 10 35–32 3 41
8 NEC Nijmegen 28 11 4 13 33–36 -3 37
9 Waalwijk 28 11 4 13 29–39 -10 37
10 Roda 28 12 1 15 47–59 -12 37
11 Groningen 28 10 5 13 39–52 -13 35
12 Utrecht 28 8 9 11 43–47 -4 33
13 Heracles 28 9 6 13 42–48 -6 33
14 NAC Breda 28 8 6 14 35–43 -8 30
15 ADO Den Haag 28 7 8 13 30–52 -22 29
16 Venlo 28 7 4 17 32–64 -32 25
17 Excelsior 28 4 6 18 23–62 -39 18
18 De Graafschap 28 4 4 20 22–62 -40 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik