Felkészülés: Nem azért különleges ez a győzelem, mert a Fradit vertük meg – Janeiro

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.01.20. 11:09
A Ferencváros 2–0-ra kikapott Dunaszerdahelyen felkészülési labdarúgó-mérkőzésen. A találkozó után a DAC portugál vezetőedzője, a korábban a Kisvárdát irányító Joao Janeiro értékelt, illetve az NSO Tv stábja Hahn Jánossal is beszélgetett.

A DAC csatára, Hahn János nagyon örült, hogy a Ferencváros elleni felkészülési mérkőzésen válogatott csapattársaival találkozhatott.

„Örülök, hogy láthattam a srácokat. Egy jó, intenzív mérkőzést játszottunk, mindkét csapat számára remek erőpróba volt.”

Videónkban arról is beszél: mi változott meg Dunaszerdahelyen Joao Janeiro érkezésével, mennyire elégedett az eddigi teljesítményével, illetve válogatott formában érzi-e magát?

A DAC trénere, Joao Janeiro szerint csapata remek meccset játszott.

„Teljesen más fázisában vagyunk a felkészülésnek, mint a Ferencváros. Jóval később kezdtünk, ahogy a bajnokság is jóval később kezdődik számunkra. Csak a múlt héten tudtuk meg, hogy lesz ez a meccs, de tizenöt napja már együtt vagyunk, úgyhogy van már mire építeni. Sok pozitívumot láttam ezen a meccsen.”

Videónkból az is kiderül, miért különleges számára az FTC legyőzése.

SZTANYISZLAV CSERCSESZOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A MÉRKŐZÉS GÓLÖSSZEFOGLALÓJA

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–Ferencváros 2–0 (2–0)
Dunaszerdahely, Mol Aréna, 1368 néző. Vezette: Kiss Bálint
DAC: Veszelinov (Vantruba, a szünetben) – Brunetti (Beszkorovajnij, 83.), Veselovsky (Bögi, a szünetben), Kruzliak (Mugadbegovic, a szünetben), Ciganiks (Maly, a szünetben) – Njie (Dimun, a szünetben), Balic (Nebyla, a szünetben) – Krsztovics (Alex Pinto, 58.), Verlinden (Hahn J., a szünetben), Sharani (Moumou, a szünetben) – Andzouana (Vitális, 79.). Vezetőedző: Joao Janeiro
Ferencváros: Dibusz – Wingo (Csontos D., 68.), Blazic (Botka, a szünetben), Dvali, Civic (Cabraja, 83.) – Besic (Nagy Olivér, 88.), Loncar – Uzuni (Marin, 56.), Mak (Gavrics, 73.), Zubkov (Szánthó, 68.) – Boli (Bassey, 58.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző:
Krsztovics (17.), Ciganiks (28.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik