Eszék, Hajduk: érmes csapatok vérmes reményekkel, magyar légióssal

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2022.07.16. 11:36
null
Lovrencsics Gergő a Hajduk Splitben, Kleinheisler László az NK Osijekben kezdheti meg az új idényt Horvátországban (Fotó: hajduk.hr és osijek.hr)
Két magyar futballistával a mezőnyben rajtol a horvát élvonalbeli bajnokság, a középpályás Kleinheisler László az NK Osijekben, a jobbhátvéd Lovrencsics Gergő a Hajduk Splitben kezdi az évadot.

 

Az eszékiek a tavasszal versenyben voltak a bajnoki cím megszerzéséért, ám az utolsó öt fordulóban mindössze öt pontot szereztek, és be kellett érniük a bronzéremmel. A 28 esztendős, 42-szeres válogatott Kleinheisler László szerződése 2023. június 30-ig érvényes az Osijeknél, s hallani, nem biztos a maradása. Hogy tartogat-e neki ez a nyár klubváltást, kiderül, de az biztos – legalábbis  Nenad Bjelica   vezetőedző úgy véli –, nagyszerűen sikerült a csapat felkészülése.

KÉTGÓLOS HÁTRÁNYBÓL NYERT A DINAMO ZAGREB

A bajnokság pénteki nyitó mérkőzésén a címvédő Dinamo Zagreb kétgólos hátrányból felállva nyert otthon városi riválisa, a Lokomotiva ellen. A győztes gólt a hosszabbításban a bosnyák Luka Menalo szerezte, már emberelőnyben. Ha a Dinamo továbbjut a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből az északmacedón Skupi ellen, akkor a harmadik körben akár a Ferencvárossal is összecsaphat.

M. D.

„Öt hét kemény és minőségi munka elvégzése után nagyon várjuk már az idény első tétmérkőzését      – mondta a klubhonlapnak nyilatkozva az ötvenéves horvát szakember, aki szombat este a vendég Gorica ellen vezeti csatába övéit a horvát bajnokság első fordulójában. – Fejlesztettük játékosaink technikáját, erőnlétét, valamint jelentős hangsúlyt fektettünk a taktikai elemek elsajátítására. Biztos vagyok benne, hogy dinamikusan és elszántan futballozó eszéki együttes fut ki a pályára – nem csupán szombaton.”

A 33 éves, 44-szeres magyar válogatott Lovrencsics Gergő szerződése ugyancsak jövő év júniusáig érvényes a Horvát Kupa-győztes Hajduk Splitnél, amely egy hete játszott már tétmérkőzést: Zágrábban 11-esekkel alulmaradt a bajnok és természetesen ebben az idényben is toronymagas aranyesélyes Dinamóval szemben a horvát Szuperkupa-meccsen. A ligában legutóbb második helyen végző, 2022–2023-ban is éremszerzésre törő splitiek vasárnap este az Istra 1961 vendégei lesznek a nyitó fordulóban.

Az Eszék és a Hajduk egyaránt az Európa-konferencialigában indul, előbbi csapat a selejtező második fordulójában a kazah Kizilzsarral csap össze, utóbbi pedig ellenfélre vár, mert csak a harmadik selejtezőkörben kezdi meg szereplését.   

1. HNL, 1. FORDULÓ
Szombat
19.00:
NK Osijek–Gorica – élőben az NSO-n

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik