Eb-re utazna Mervó Bence, a munkamániás hazafi

Vágólapra másolva!
2016.03.02. 08:33
null
Mervó Bence nagy álma, hogy bekerül az Eb-re utazó magyar keretbe
Mint ismert, a Sion magyar futballistája, Mervó Bence kölcsönben a lengyel Slask Wroclawban szerepel a tavasszal, így Vanczák Vilmos után Gosztonyi András csapattársa lett. A fiatal támadó a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt a váltás okairól, a nyári Európa-bajnokságról és a munkamániájáról is.

 

– Miért váltott?
Mert játszani akarok! – válaszolta a Nemzeti Sportnak a huszonegyedik születésnapját szombaton ünneplő Mervó Bence: a csatárt a Slask Wroclaw hétfőn vette kölcsönbe a svájci Siontól. – Bernd Storck szövetségi kapitánnyal beszélgettem még decemberben, és ő is azt mondta, most az a legfontosabb, hogy minél többet a pályán legyek, márpedig a Sionnál négy-öt csatár lett a keretben az utolsó pillanatban, ezért ügynökségemmel, a CMG-vel más lehetőség után néztünk, s mivel a lengyel csapatban egy kimondott center van, a Slask Wroclawra esett a választás, szerencsére nagyon gyorsan megfelelő csapatot találtunk.

A PUSKÁS AKADÉMIA TEHETSÉGE IS AZ EB-RŐL ÁLMODIK
„Bernd Storckkal már dolgoztam együtt az U20-as válogatottnál – folytatta Sallai Roland. – Úgy hívott meg a korosztályos válogatottba, hogy jóval fiatalabb voltam a többieknél. Óriási megtiszteltetés volt, és nagy lelkierőt adott a pályafutásomhoz. Tudom, hogy itt nem állhatok meg, az a tervem, az álmom, hogy a tavaszi idényben beverekedjem magam az Európa-bajnokságra utazó válogatott keretbe. Csak rajtam múlik, ha úgy futballozok, úgy teljesítek, a kapitány számol velem, és lehetőséget ad a bizonyításra, ebben biztos vagyok.”

– Mondania sem kell, hogy a nyári Európa-bajnokság is közrejátszott a döntésben.
– Természetesen. Hazafi vagyok, mindig örülök neki, ha a nemzeti csapattal lehetek, a múlt héten is örömmel mentem Telkibe a válogatott összetartására, és ahogy minden magyar futballistának, nekem is nagy álmom, hogy bekerülök a Franciaországba utazó keretbe. Arról nem beszélve, hogy először az U21-ben kell bizonyítanom újra és újra. Persze azt is tudom, semmit sem adnak ingyen, rengeteget kell érte tenni, de engem nem kell félteni, az edzések után rendszeresen kint maradok a pályán, és pluszmunkát végzek.

– Hogyan dolgozta fel, hogy az elmúlt fél évben nem játszhatott az első csapatban?
A súlyos sérülések miatt mentálisan megerősödtem, megtanultam alkalmazkodni, s kezelni a különféle helyzeteket. Igyekszem mindennek a jó oldalát nézni. Nyilván hátrány, hogy nem kaptam megfelelő meccsterhelést, de rengeteget edzettem külön, még hétvégén sem pihentem, jobban el is fáradtam, mint azok a játékosok, akik pályára léptek.

Lengyelországban változhat a helyzet?
Bízom benne, szombaton bemutatkozhatom új csapatomban. Kedden még nem utaztam el a kerettel Gliwicébe, ezért délelőtt és délután is edzettem, s persze különmunkát is végeztem. Az utolsó voltam az öltözőben, szépen lekapcsoltam a lámpát, és bezártam az ajtót. Mindent meg kell tennem, hogy minél előbb bekerüljek a csapatba. Jól érzem magam, mindenki segítőkész, ráadásul a hangulat is kiváló, sokat nevetünk. Illetve elsősorban a többiek, mivel még nem nagyon értem, miről beszélnek.

Tanulja a nyelvet?
A kedvencem a kecskesajt, azt lengyelül már tudok kérni, de inkább angolul kommunikálok.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MI A KÖZÖS MERVÓBAN ÉS GOSZTONYI ANDRÁSBAN, ÉS HOGY MIÉRT TISZTELI MINDENKI VANCZÁK VILMOST A SIONNÁL, KERESSE A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁT, AMELYET DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHET!

Itt a legjobb megoldás az Eb-re utazó magyar szurkolók számára! Eb-falu, ahol együtt ünnepelhetjük a magyar válogatottat! (x)

F-CSOPORT
Június 14. 18.00 Ausztria–MAGYARORSZÁG Bordeaux, Matmut Atlantique
Június 14. 21.00 Portugália–Izland Saint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 18. 18.00 Izland–MAGYARORSZÁG Marseille, Stade Vélodrome
Június 18. 21.00 Portugália–Ausztria Párizs, Parc des Princes
Június 22. 18.00 Izland–Ausztria Saint-Denis, Stade de France
Június 22. 18.00 MAGYARORSZÁG–Portugália Lyon, Stade des Lumières

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik