Ciprus: Leandro sérülése sokkal súlyosabb, mint hitték

Vágólapra másolva!
2014.05.12. 16:04
A Nemzeti Sport értesülései szerint Leandrót, a ciprusi élvonalbeli Omonia Nicosia magyar válogatott labdarúgóját keresztszalag-szakadás miatt megoperálták Magyarországon.

Az információ a ciprusi médiában is megjelent, azzal a kiegészítéssel, hogy az első diagnózis ismeretében sokkolók a Magyarországról érkező hírek, amelyek értelmében Leandro nemcsak az alapozást lesz kénytelen kihagyni, hanem a következő szezon első két hónapját is.

Mint korábban beszámoltunk róla, Leandro térde a kilenc nappal ezelőtti bajnokin sérült meg, és bár nem sejtették, hogy a baj ilyen nagy, azt biztosra lehetett venni, hogy a légiós ebben a szezonban már nem lép pályára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik