Belgium: Kötelesék másfél hónap után újra nyertek

Vágólapra másolva!
2013.01.19. 22:04
Köteles László (Genk) győzelemnek, Bodor Boldizsár (Beerschot) súlyos vereségnek volt részese a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati játéknapján.

A Genk az első félidőben vezetést szerzett a Charleroi ellen, és abban, hogy a szünetben még megvolt az előny, a többször jól közbeavatkozó magyar kapusnak, Köteles Lászlónak is jelentős érdemei voltak. A szünet után Jelle Vossen növelte az előnyt, és bár a vendégek szépítettek, Glynor Plet újabb góllal biztossá tette, hogy a három pont Genkben marad (3–1). Köteles csapata háromfordulónyi nyeretlenség után kasszírozott újra három pontot.

Köteleshez hasonlóan Bodor Boldizsár, a Beerschot magyar légiósa is a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára, őt azonban lecserélték a 60. percben – akkorra már gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, hiszen a Kortrijk három góllal vezetett, a vége 4–0 lett. A nehéz helyzetben lévő Beerschot sorozatban az ötödik bajnokiját veszítette el, és egy helyet megint visszacsúszott. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik