Bari: Koman a védekezésével elégedett, a jövőjéről még nem nyilatkozik

Vágólapra másolva!
2010.05.03. 14:23
Koman Vladimir, a Bari magyar utánpótlás-válogatott labdarúgója fájós bokával játszott a Genoa ellen nagyon simán, 3–0-ra megnyert bajnokin – a fiatal légiós csak részben volt elégedett a teljesítményével, bár gólpasszt is adott.

„Nekik jóformán helyzetük sem akadt, végig mi uraltuk a játékot – értékelt Koman Vladimir a Nemzeti Sportnak. – Úgy érzem, a védekezésben mindent megoldottam, a támadásoknál viszont a meleg miatt nem mindig sikerült saját elvárásaimnak megfelelnem. Kétszer is ígéretes helyzetbe kerültem, de sajnos nem találtam el a kaput. Sajnos a bokám kicsit fájt, miután az első félidőben egyszer szerencsétlenül földbe rúgtam, úgyhogy a szünetben jeleztem is az edzőnek, álljon készenlétben egy csere. A jövőmről továbbra sem szeretnék beszélni, majd a bajnokság végén."

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik