Ausztria: Szabics Imre nem tervez könyörületet adni

Vágólapra másolva!
2012.09.21. 13:17
A jelenleg háromtételes győzelmi sorozatuk folytatására készül Szabics Imre, a Sturm Graz magyar labdarúgója az osztrák bajnokságban.

„Ugyanolyan eltökélten kell pályára lépnünk, ahogyan az Innsbruck ellen tettük – utalt a többek között az ő góljával 3–0-ra megnyert legutóbbi bajnokira Szabics a csapat sajtótájékoztatóján. – Érett futballt kell nyújtanunk, nem könyörülhetünk meg a rossz passzban lévő ellenfélen."

A Wiener Neustadt két vereséggel és egy döntetlennel a háta mögött, a tízcsapatos mezőny utolsó előtti helyezettjeként fogadja majd a legutóbbi három meccsét megnyerő Sturmot, amelynek vezetőedzője, Peter Hyballa még nem tudja, hogy a sok sérülés miatt ki lesz Szabics csatártársa a szombat esti meccsen.

A német szakvezetőt arról is kérdezték, nem zavarja-e, hogy a közelmúltban végrehajtott szerkezetváltás eredményeképp eddigi pályaedzőjéből, Ayhan Tumaniból sportigazgató lett – vagyis hirtelen föléje került a hirerarchiában.

„Nem élek a pozíciók bűvöletében. Az ilyen helyzeteket egy felnőtt embernek tudnia kell kezelni, különben is, az edzői stáb teljes" – hangzott a diplomatikus válasz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik