Anglia: Egy lépéssel közelebb juthatok a célomhoz - Buzsáky

2012.11.21. 18:22
null
Buzsáky (itt még Portsmouth-mezben) már a hétvégén<br /> pályára léphet új csapatában (Fotó: Action Images)
Amint arról már beszámoltunk, Buzsáky Ákos az angol labdarúgó-másodosztályban szereplő Barnsleynál folytatja pályafutását. A játékos ügyeit intéző F-Group menedzseriroda megerősítette a kölcsönszerződés tényét.

Buzsáky Ákos a nyáron nem hosszabbította meg szerződését a QPR-ral, így szabadon igazolhatóvá vált. Hosszas klubkeresés után a harmadik ligás Portsmouthhoz igazolt a magyar középpályás, és Gyepes Gábor csapattársa lett.

A Championshipben szereplő Barsnley már korábban érdeklődött a középpályás iránt, csakúgy, mint a Brighton, a Bristol City és a Nottingham Forest is, most előbbihez került december 31-ig kölcsönbe.

Keith Hill, a Barnsley menedzsere aktív az átigazolási piacon: Jonathan Greening, Emile Sinclair és Marcus Tudgay is csatlakozott a csapathoz.

„A nyár nem úgy alakult, ahogy azt terveztem, újra fel kell építenem, amit már egyszer sikerült itt, Angliában. Ugyanakkor optimista vagyok, kész vagyok küzdeni. A Portsmouthnál töltött másfél hónap formába hozott, meccsterhelést is kaptam, hét alkalommal léphettem pályára. Most adódott egy lehetőség, ami egy lépéssel közelebb juttathat ahhoz a szinthez, ahova szeretném visszaverekedni magam. December végéig leszek kölcsön, az év végéig nyolc találkozó vár a Barnsleyra, tehát lesz idő, hogy bizonyítsam: képes vagyok ezen a szinten jó teljesítményt nyújtani. Ma délután írtam alá, holnaptól együtt készülök a csapattal, és szombaton akár be is mutatkozhatok. Remek együttes érkezik hozzánk, a bajnokság második helyén álló Cardiff lesz az ellenfél” – nyilatkozta Buzsáky Ákos.

A Barnsley 17 forduló után 20. a 24 csapatos Championshipben, mindössze három pont választja el a kiesést jelentő 22. pozíciótól. Az együttes legutóbbi hat bajnokiján mindössze két pontot szerzett.

A Barnsleynak korábban már voltak magyar futballistái: Ferenczi István és Rajczi Péter.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek