12 magyar válogatott légiós küzdhet bajnoki címért – Európa-szerte

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.16. 13:25
null
Szalai Attila (jobbra) sokat tehet azért, hogy a Fener a Galatasarayt is megelőzve bajnoki címet ünnepelhessen az idény végén (Fotó: AFP)
A múlt héten a szlovák élvonalban is elkezdődött a tavaszi szezon, így már mindegyik olyan európai bajnokságban újra futballoznak, ahol vannak magyar válogatott légiósok. Érdemes szétnézni, hol milyen eséllyel küzdhetnek a magyar játékosok a bajnoki címért – adott esetben hány aktuális bajnokkal a keretében készülhet majd a nyári Európa-bajnokságra Marco Rossi szövetségi kapitány.

 

A 2000-es években a mostanihoz képest jóval több külföldi bajnokságban futballoztak magyar labdarúgók és jóval nagyobb számban. Ám amíg a 2000-es években a többség közép- vagy alsóházi, nem ritkán másodosztályú nyugat-európai együttesben szerepelt, addig most kevesebben játszanak Nyugat-Európában, viszont egyre többen harcolhatnak bajnoki címért aktuális csapatukkal. Ráadásul a többségük valóban fontos szerepet tölt be csapatában, nem csak a kispadot koptatja. Ez kimondottan jó előjel lehet Marco Rossi szövetségi kapitány számára a nyári Európa-bajnokság előtt.

SZLOVÁKIÁBAN KALMÁRÉK ÜLDÖZIK HOLMANÉKAT

Amit szinte biztosan állíthatunk: Szlovákiában lesz olyan magyar válogatott futballista, aki bajnoki címet nyer. A pozsonyi Slovan öt ponttal vezet a Dunaszerdahely előtt, miután az első tavaszi fordulóban mind a két csapat döntetlent játszott (Ruzomberok–Slovan Bratislava 0–0, Trencín–DAC 3–3), míg a 3. helyezett MSK Zilina (Zsolna) előtt már 12 pont a fővárosiak előnye. A Slovanban a néhány nappal ezelőtt szerződést hosszabbító Holman Dávid ünnepelhetne ismét bajnoki címet, míg a DAC-ban az év első bajnoki meccsén rögtön gólt szerző, a bajnokság góllövőlistáját 12 találattal vezető Kalmár Zsolt mellett Schäfer András és Vida Máté. Ők mindannyian szerepeltek már Rossinál a válogatottban, de mivel Vida sérülés után lábadozik, Holman kapcsán pedig a kapitány nem rég elmondta, nem elégedett a védekező munkájával, ezért a szlovákiai légiósok közül leginkább Kalmár Zsolt és Schäfer András bízhat abba, hogy be tud kerülni a nyári Eb-keretbe.

Holman viszont abban reménykedhet, hogy meg tudják őrizni a DAC-cal szembeni ötpontos előnyüket az idény végéig. A két csapat március 6-i, pozsonyi meccsén a Slovan már a döntetlennel is fontos lépést tehet a címvédés felé. Igaz, a 22. forduló után (most tartanak a 19.-nél a csapatok) a bajnoki címről az 1–6. helyen álló csapatok felsőházi rájátszásban döntenek majd, amelyben mindenki mindenkivel kétszer (otthon is és idegenben is) játszik még, viszont az alapszakaszban szerzett pontok teljes egészében megmaradnak a rájátszásra is.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
Az élcsoport 19 forduló után
1. Slovan Bratislava 45 pont, 2. DAC 40, 3. MSK Zilina 33

LANG ÁDÁM CIPRUSON LEHET BAJNOK, NAGY CSATÁBAN SZALAI ATTILÁÉK

A szlovák élvonalbeli bajnokság mellett jó eséllyel a ciprusi első osztálynak is lesz olyan magyar válogatott játékosa, aki bajnoknak vallhatja magát az idény végén. Jelenleg Lang Ádám együttese, az Omonia áll az élen, amely november óta veretlen, legutóbbi 14 bajnoki mérkőzéséből 11-et megnyert. A 36-szoros válogatott védőnek az év elején ugyan volt egy hárommeccses kihagyása, de a legutóbbi két találkozót végigjátszotta és összesen 29 tétmeccsen lépett már pályára ebben az idényben. Az Omonia ugyan csak egy ponttal vezet az AEL és két ponttal az Apollon előtt, de ha az Apollon végezne az első helyen, akkor is lenne magyar aranyérmese a ligának. Hiszen Szalai Attila az idény első felében kulcsembernek számított a csapatban, és bár a télen a török Fenerbahcéhoz szerződött, sokat tett azért, hogy az együttes harcban lehessen a bajnoki címért, 16 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett és két gólpasszt adott. Más kérdés, hogy a 14 csapatos bajnokság márciustól rájátszással folytatódik, tehát még nagy küzdelem várható az élcsapatok között.

Ha már Szalai Attila szóba került, folytassuk a sort Törökországgal, ahol rendkívül szoros csata várható a Galatasaray, Besiktas, Fenerbahce trió között, 24 forduló után egyaránt 51 ponttal állnak a koronavírus-járvány miatt tavaly 21 csapatosra duzzasztott bajnokság tabelláján, jobb gólkülönbsége révén vezet a Galata a Besiktas és a Fener előtt. Szalaiék két fordulóval ezelőtt éppen a Galatától kaptak ki hazai pályán 1–0-ra, míg a Besiktassal március 21-én találkoznak idegenben, de a bajnokságot alapvetően az döntheti el, hogy a nagy hármasból melyik csapat hány pontot hullajt el a többi ellenféllel szemben. A Fenernek nehézséget jelenthet, hogy az 1–5. helyen állók közül még három csapat is vár rá, a Besiktas mellett a Trabzonspor és az Alanyaspor is idegenben. A következő rangadója a Trabzon ellen lesz a Fenernek, február 28-án. Szalai múlt héten, a Fatih Karagümrük ellen 2–1-re megnyert bajnokin játszotta a hatodik tétmérkőzését új csapatában, mindegyiket végigjátszotta, a hatból négyszer győztes (kétszer vesztes) csapat tagja volt.

CIPRUS, 1. DIVISION
Az élcsoport 25 forduló után
1. Omonia 53, 2. AEL 52, 3. Apollon 51

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
Az élcsoport 24 forduló után
1. Galatasaray 51 (49–19-es gólkülönbség), 2. Besiktas 51 (53–26), 3. Fenerbahce 51 (47–26)

A LIPCSEI MAGYAROK MELLETT HOLENDER FILIP, KLEINHEISLER LÁSZLÓ ÉS GYURCSÓ ÁDÁM CSAPATA IS A 2. HELYEN ÁLL

NOVOTHNY A MÁSODOSZTÁLYBAN LEHET ARANYÉRMES
Több szempontból is kilóg a cikkünkben összegyűjtött magyar légiósok sorából a Bochum csatára, Novothny Soma, aki a válogatottban még nem szerepelt, de tény, hogy ő is aranyéremért harcolhat a tavasszal. Igaz, hogy a német másodosztályban, és nem is tekinthető alapembernek, mert csak nyolc meccsen lépett pályára a 2. Bundesligában, ezeken egy gólt szerzett. A Bochum rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a 2. helyre, a Hamburg mögé, igaz, a 3. helyen álló Kielt pedig éppen a jobb gólkülönbségével előzi meg – 21 forduló után az 1–3. helyezettnek egyformán 42 pontja van, a 4. Fürthnek 39. Az első kettő feljut, a harmadik osztályozót játszik a feljutásért az élvonal 16. helyezettjével.

A favoritok és konkrét bajnokesélyesek után folytassuk a sort azokkal, akik a 2. helyen állnak ugyan, de bajnoki elsőségük meglepetésnek számítana, illetve nem is feltétlenül elvárás a bajnokság megnyerése a klubnál. Ide tartozik például Kleinheisler László csapata, az NK Osijek (Eszék) is, amely története első bajnoki címéért küzd Horvátországban, ráadásul hétfőn Kleinheisler (aki 17 bajnokin egy gólt és két gólpasszt jegyzett eddig) a Hajduk Splitből érkező Gyurcsó Ádám személyében magyar csapattársat is kapott.

Az eszékiek hátránya ugyan csak három pont a címvédő és listavezető Dinamo Zagrebbel szemben, de a fővárosiak múlt szombaton negyedórát emberhátrányban játszva is győztek 1–0-ra az Eszék ellen. Horvátországban, a tízcsapatos élvonalban nincs rájátszás, a csapatok egy idényben négyszer találkoznak. Zágrábban ebben az évadban a Dinamo kétszer is megverte (most 1–0-ra, augusztusban 4–1-re) az NK Osijeket, Eszéken viszont novemberben 2–0-s hazai siker született. Így a két bajnokesélyes április 17-i, újabb eszéki meccse akár sorsdöntő is lehet…

Egy országgal arrébb, Szerbiában, a 14-szeres magyar válogatott Holender Filip csapata, a Partizan Beograd áll a 2. helyen, de tetemes a hátránya a nagy rivális, 21 forduló alatt kilenc ponttal többet gyűjtő, címvédő Crvena zvezdával szemben. 17 forduló ugyan még hátra van (a szerb bajnokságban 20 csapat szerepel), de arra nem nagyon alapozhat a Partizan, hogy a Zvezda pontokat hullajt, hiszen tavaly június óta, a Topolya elleni vereséget követően (amikor már bajnokként lépett pályára) nem kapott ki, s a legutóbbi 22 bajnoki meccséből 20-at megnyert két döntetlen mellett. Igaz, az egyik döntetlent éppen a Partizannal játszotta (1–1) októberben, annak a meccsnek a visszavágója áprilisban lesz. A Partizan által ősszel, már az idény közben szerződtetett Holender ezzel együtt kiemelkedő teljesítményt nyújt, kilenc bajnoki meccsen öt gólt szerzett és négy gólpasszt adott (a legutóbbi két találkozóján két gól és egy gólpassz a mérlege), főszerepet játszott abban, hogy csapata egymás után kilenc győzelemnél tart a szerb Szuperligában.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
Az élcsoport 21 forduló után
1. Dinamo Zagreb 48, 2. NK Osijek 45, 3. HNK Gorica 39 (20 meccs)

SZERBIA, SZUPERLIGA
Az élcsoport 21 forduló után
1. Crvena zvezda 59, 2. Partizan Beograd 50, 3. Vojvodina 43

Végül, de nem utolsó sorban szóljunk az egyetlen topligáról, melyben magyar válogatott játékosok szerepelnek hétről hétre: a német Bundesligában ugyanis a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és januártól Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató RB Leipzignek csak öt pont a hátránya az újdonsült klubvilágbajnokkal, a Bayern Münchennel szemben, amely éppen hétfőn játszott 3–3-as döntetlent otthon az Arminia Bielefelddel. Természetesen a bajorok a favoritok, de nagy kérdés, melyik csapat meddig jut majd a Bajnokok Ligájában és hogyan bírja a kettős terhelést. De ahhoz, hogy igazán nyílt lehessen a versenyfutás, a lipcseieknek április 3-án győzniük kellene a Bayern elleni, hazai rangadón (ősszel Münchenben 3–3-ra végeztek a felek). Gulácsi és Orbán alapember Lipcsében, Szoboszlai bemutatkozására a sérülése miatt várni kell.

Viszont Szoboszlaival kapcsolatban érdekesség, hogy Szalai Attilához hasonlóan akár kétszeres bajnok is lehet egy idényen belül, hiszen előző csapata, a Red Bull Salzburg – melyet ősszel 12 bajnokin négy góllal és nyolc gólpasszal segített – az élen áll Ausztriában, három pont az előnye a Rapid Wien előtt.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
Az élcsoport 21 forduló után
1. Bayern München 49, 2. RB Leipzig 44, 3. Eintracht Frankfurt 39 (43–29), 4. Wolfsburg 39 (32–19)

Összegezve a fentieket megállapíthatjuk: a külföldön szereplők közül 12 magyar válogatott játékos harcolhat a tavasszal bajnoki címért aktuális csapatával. Reálisan nézve ugyan lehet, hogy csak ketten-hárman vallhatják majd bajnoknak magukat az idény végén, de az biztos, hogy az éles verseny jó alapot adhat a játékosoknak a nyári Európa-bajnokság előtt (de ez nemcsak a bajnoki címért küzdőkre, hanem a Mainzcal Németországban a bennmaradásért harcoló Szalai Ádámra is érvényes lehet). Marco Rossi szövetségi kapitány elégedett lehet, külföldön szereplő kulcsembereinek többsége bajnoki címért verseng és alapembernek számít klubjában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik