Vért és verítéket ígér Sisa – és dacból is bent tartaná a Vácot

Vágólapra másolva!
2015.08.01. 09:47
null
Az eredményjelző egyelőre csak alakul – a meccsekre állítólag már jó lesz (Fotó: Vác FC Facebook)
Két és fél év után ismét profi bajnokságban állhat rajthoz a Vác labdarúgócsapata, miután Csank János vezetésével a Pest megyei első osztályú és az NB III-as bajnokságot is megnyerte. A tapasztalt tréner a nyáron a ZTE-hez szerződött, helyére Sisa Tibor érkezett, aki tudja, a piros-kékek célja csakis a bennmaradás lehet az NB II-ben. A klub alkalmazottai eközben azonban fáradoznak, hogy a hazai meccseket Vácott rendezhessék meg, mivel az MLSZ-ellenőrök a legutóbbi biztonságtechnikai bejáráson hiányosságokat tapasztaltak.

 

RAJT AZ NB II-BEN! A MAI PROGRAM

A MÉRKŐZÉSEKRŐL A NEMZETI SPORT ONLINE ÉLŐ EREDMÉNYKÖVETŐVEL JELENTKEZIK!

Siófok–Dunaújváros PASE 17.30
Budaörs–Balmazújváros 17.30
Szigetszentmiklós–ZTE 17.30
Ajka–Sopron 17.30
Soroksár–Szolnok 17.30
Kisvárda–Csákvár 17.30
Szeged 2011–Gyirmót 17.30
Mezőkövesd–Vác 19.00
Az őszi szezon teljes programja!

Két és fél év után ismét a másodosztályban szerepel a Vác labdarúgócsapata. A Duna-partiakat a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága 2013 tavaszán kizárta az NB II-ből, így az együttes a 2013–14-es kiírásban csak a megyei első osztályban indulhatott. Csank János ekkor tért vissza a váci kispadra, és irányításával a csapat két év alatt két osztályt lépett előre: a Pest megyei bajnokság után az NB III Középcsoportját is megnyerte.

A nyáron aztán több változás történt az ismét másodosztályú klub háza táján. Csank János elhagyta a klubot, és a ZTE-hez szerződött, a helyére pedig Sisa Tibor érkezett, aki a 2001–2002-es szezonban már dolgozott Vácott, legutóbb pedig a szintén másodosztályú Gyirmót FC Győr együttesénél tevékenykedett. Sisa a klub egyik legjobb eredményét érte el a 3. hellyel, a gyirmótiak csak kevesebb győzelmük és a létszámcsökkentés miatt nem jutottak fel az első osztályba. A tréner Gyirmóton szinte a semmiből épített fel egy csapatot, de tudja, hogy Vácon sem lesz könnyű dolga.

„Az előző állomáshelyemen, Gyirmóton lejárt a szerződésem, és már tavasszal eldöntöttem, hogy semmiképpen nem maradok – fejtegette a Nemzeti Sport Online-nak Sisa Tibor. – Ennek oka többek között az volt, hogy úgy érzem, mindent megtettem a csapatért, kihoztam a fiúkból a legtöbbet, de még azt a »varázsszót« sem hallottam, hogy köszönöm. A nyáron több ajánlatom volt, egy külföldi lehetőségemnél pedig egészen magas összeg állt a szerződésben. De már csaknem tíz éve annak, hogy hetente egyszer lehettem együtt a családommal nógrádi otthonomban – sokszor csak egy fél napra –, és ezt mostanra meguntam.”

„Nem terveztem a váci szerepvállalásomat, de a földrajzi közelség sokat nyomott a latban, és kitartóan győzködtek a vezetők is. Azt éreztem, hogy bíznak a munkámban, ráadásul 2001-ben, még ismeretlen edzőként rám bízták a csapatot, így most rajtam volt a sor, hogy valamit visszaadjak ebből! Amikor pedig a feltételekkel és a nehézségekkel is szembesültem, már dacosan azt mondtam, nem lehet, hogy veszni hagyjunk egy ilyen nagy múltú klubot a régiómban!”

Sisa Tibor szerint a szombaton kezdődő bajnokságban a reális célkitűzés a bennmaradás lehet, és szeretnék megmutatni, hogy a pénz nem minden; lelkesedéssel és szívvel is lehet jó eredményt elérni.

Nem ígérhetek mást, csak vért és verítéket, persze nem a lelátón. Meg akarjuk mutatni, hogy a pénz nem minden: szívvel, lelkesedéssel, tisztességes hozzáállással mindent el lehet érni! A profi és amatőr csapatok között most igen éles különbség van, így egy amatőr osztályból feljutó csapatnak nem is lehet más a célja, mint megkapaszkodni. Örömteli, hogy a vezetők igyekeznek megteremteni a bennmaradáshoz szükséges feltételeket, de tudjuk, hogy addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér. Senki sem szeretné, hogy ígéretekre épüljön a jövő, ezért a munkára igyekszünk tenni a hangsúlyt. Már csak azért is, mert egy ilyen nevelőegyesület, mint a Vác, fontos a magyar labdarúgásnak, én pedig továbbra is nevelőedzőként dolgozhatok, amit nagyon szeretek.”

Mint beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó-szövetség infrastrukturális hiányosságok miatt a szintén NB II-es újonc Budaörsnek nem engedélyezte az első, Balmazújváros elleni mérkőzés budaörsi megrendezését. Vácott jelenleg hasonló a helyzet, a klubnak több javítást végre kell hajtania ahhoz, hogy meccset rendezhessen a váci stadionban, mivel az ellenőrök a szerdai biztonságtechnikai bejáráson hiányosságokat tapasztaltak. A klub alkalmazottai jelenleg az orvosi és doppingszoba kialakításán, illetve az eredményjelző javításán dolgoznak, míg a mellékhelyiségek újravakolásában és tisztasági festésében a szurkolók segédkeznek társadalmi munkában.

„A Vác FC már az első stadionbejárástól bevonta az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanért felelős városi képviselőket a kötelezően megvalósítandó munkák megbeszélésébe – mutatott rá Orbán Levente klubigazgató. – Sajnos kiderült, hogy a város nem tud annyit áldozni a stadionra, hogy a hatóságoktól elvárt biztonsági kötelezettségeknek mindenben eleget tudjunk tenni, de hozzájárult bizonyos munkák kivitelezéséhez.”

„A klub eltökélt abban, hogy a hazai mérkőzéseket ne idegenben kelljen játszani, ezért igyekszünk mindennel a megadott határidőkre elkészülni, amiben óriási segítséget nyújtanak a szurkolók, akik sok esetben munkaidő után is eljönnek a stadionba önkéntesen dolgozni. Még van egy hetünk az első hazai meccsig, ezért bízunk benne, hogy a hatóságok kiadják az engedélyeket, és az MLSZ is engedélyezni fogja a hazai mérkőzések megrendezését a váci stadionban.”

A klubvezető arról is beszélt a Nemzeti Sport Online-nak, hogy igyekeztek ütőképes keretet összeállítani, de tudják, hogy az újabb bajnoki cím ebben a szezonban nem lehet cél.

„Az elmúlt két szezonnal ellentétben ebben az idényben nem célunk megnyerni a bajnokságot, ennek ellenére igyekeztünk versenyképes keretet összeállítani – fejtegette Orbán Levente. – Az erősítések egészen jól sikerültek: Csirszki Martin a DVTK-ból, a kapus Tajti Norbert Siófokról, a korábbi pápai Dlusztus András Szegedről érkezett, és sikerült átigazolni a nemrég még Szolnokon játszó Sipeki Istvánt, valamint az Oxford Cityből visszatérő Samuel Obotot, aki már magyar állampolgár.”

„A héten pedig Prasler Thomas Békéscsabáról, míg Balogh Balázs Mezőkövesdről csatlakozott a kerethez. Az MLSZ ösztönző rendszere nem akadályozta a keret összeállítását, viszont fiatal játékosainknak még fejlődniük kell. Az edzőkérdésben remélhetőleg jó döntést hoztunk, Sisa Tibort céllal választottuk trénernek, hiszen szakmai felkészültsége, embersége, akarata teljesen egybecseng elképzeléseinkkel, és nála biztos kezekben látjuk az NB II-es váci labdarúgást.”

A Vác augusztus 1-jén, szombaton 19 órától Mezőkövesden kezdi az NB II-es szezont.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL

Érkezők: Balazsin András (RAFC), Balogh Balázs (Mezőkövesd), Csirszki Martin (DVTK, szabadon igazolható), Dlusztus András (SZEOL), Samuel Denis Obot (nigériai, legutóbb Oxford City – Anglia), Prasler Thomas (Békéscsaba), Sipeki István (szabadon igazolható, legutóbb Veresegyház) Tajti Norbert (Siófok)
Kölcsönbe érkezők: Pölöskei Péter (FTC)

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek: Bőgér Tibor, Csernák Richárd, Holczer Benedek, Nagy Gábor

Kiszemeltek: Hajdú Norbert (szabadon igazolható)
Távozók: Fábri Tamás (Berkenye), Greff Ádám (befejezte pályafutását), Gyepes Péter, Karácsony Dávid (Hatvan), Megyeri Gábor (Dorog), Milkó Dániel (Gödöllő?), Nagy Richárd (Dorog), Szekeres Péter, Szeleczki Alex
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:
NB II-ES ÁTIGAZOLÁSOK CSAPATRÓL CSAPATRÓL – AZ ÖSSZES VÁLTOZÁST ITT TALÁLJA!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik