Vasas: már június végén meccsel tesztelik az új stadiont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.14. 19:53
null
Az új Illovszky-stadion főlelátója (Fotó: vasasfc.hu)
A Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy az új Illovszky-stadion hivatalos megnyitója előtt egy plusz tesztmérkőzést is tartanak. A kétszer harminc perces összecsapás június 25-én lesz, az angyalföldi együttes pedig önmagával – a keretet két részre bontva – játszik majd. A belépők egységesen 500 forintba kerülnek.

 

„A tesztmérkőzés alatt minden folyamat egy bajnoki meccshez hasonlóan lesz modellezve, hiszen a cél az, hogy az esetleges hibák még a megnyitó előtt kiderüljenek. Ennek jegyében minden szurkolónktól fokozott türelmet kérünk” – olvasható a klub honlapján.

A hivatalos stadionavatóra július 5-én, a Dunaszerdahely vendégjátéka mellett kerül sor. Erre a mérkőzésre már hetekkel ezelőtt elkelt az összes belépő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik