Sportrádió: Rossz, ha valaki csak azért rúg gólt, mert pénzt kap érte – Berecz

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.03. 19:59
null
Berecz Zsombor a Tiszakécske elleni bajnokin (Fotó: Tumbász Hédi)
A Vasas már biztos feljutóként látogatott el hétfő este a Haladás otthonába, ahol a 0–0-s döntetlen is elegendő volt neki az NB II-es bajnoki cím megszerzéséhez. A Sportrádió Hazafutás című műsorában az angyalföldiek középpályása, Berecz Zsombor Szegő Tibornak többek között meccsekért járó esetleges prémiumokkal kapcsolatos gondolatairól, a szurkolókkal való kapcsolatról és az élvonalbeli célokról is beszélt.

A Vasas sportigazgatója, Nagy Miklós a műsorban kifejtette, motiválóan igyekeztek kialakítani a fizetési szisztémát. A prémiumrendszerrel kapcsolatban elmondta, csak győzelem esetén adnak prémiumot a játékosoknak, és az is kiderült, hogy ugyanannyi összeget fizetnek a gólért, mint a gólpasszért.

Berecz Zsombor erre így reagált: „Szerintem az már régen rossz, ha valaki úgy áll oda a tizenegyeshez, vagy meccs közben azon gondolkozik, hogy most azért kell gólt rúgnia, mert pluszpénzt kap érte. Azt hiszem, ebben a csapatban nem sok ilyen játékos van, sőt, ki merem jelenteni, hogy nincs is ilyen. De ha van, akkor tényleg el kell gondolkoznia azon, miért is focizik. Valószínű, hogy a pénzért, ám úgy vélem, nem az a jó út.”

Berecz ezután kifejtette azt is, hogy a szurkolók mennyit tettek hozzá a feljutáshoz: „Nehéz év volt, igazából a mi játékunk is nehezen indult be. Úgy gondolom, ők sem úgy álltak mellénk akkor, amikor nem úgy ment a szereplés. De a szezon végére összekovácsolódtunk, és most már jó a hangulat, tényleg kiegészítjük egymást.”

A középpályás végül kijelentette, ha az NB I következő idényében kiharcolják a biztos bennmaradást, akkor senki sem lesz csalódott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik