Nem volt még ilyen szoros az élmezőny az NB II-es átszervezés óta

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 19:43
null
A Vasas remek kezdését megtorpanás követte (Fotó: Szabó Miklós)
Véget ért a labdarúgó NB II 2014–2015-ös kiírásának őszi szezonja. A Nemzeti Sport Online szokás szerint értékeli a félidényt: a bajnokság eddigi legnagyobb pozitívuma, hogy a tavaly nyári átszervezés óta most a legszorosabb az élmezőny, az első Vasas és az ötödik helyezett Szolnok között mindössze két pont a különbség, így nagy izgalmak várhatók tavasszal a feljutás tekintetében. Az újoncok közül remekelt a Szeged 2011-GA és a Soroksár, míg a Csákvár kieső helyen telel. Jelentősen elmaradt a várakozásoktól a Siófok, a Kaposvár és a Zalaegerszeg.

ÖTÖSFOGAT AZ ÉLBOLYBAN – KÉTPONTOS KÜLÖNBSÉG AZ ELSŐ ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTT

A bajnokság elején úgy tűnt, hogy semmi és senki nem veszélyeztetheti a Vasas feljutását a 2014–15-ös szezonban. Az angyalföldiek az első négy mérkőzésükön fölényes győzelmeket arattak és talán már ekkor az első osztályban érezték magukat. A remek kezdést azonban megtorpanás követte, a bajnokság derekán hat bajnokiból hármat is elveszítettek, így összeült a „válságstáb”. Vancsa Miklós, a klub ügyvezetője a Cegléd elleni, 2–0-s vereség után bejelentette, hogy a csapat csak akkor számíthat prémiumra, ha a szezon végén feljutó helyen áll, illetve a többször hibázó Rodenbücher Istvántól megvált a klub. A szezon végére „össze is kapta” magát az együttes, de a Mezőkövesd ellen, idegenbeli 2–1-s siker kellett ahhoz, hogy a piros-kékek az első, feljutó helyen teleljenek. A Vasas szerezte a legtöbb gólt ősszel (34-et), ebből a két csatár huszonhattal osztozik: Remili Mohamed tizennégy találattal vezeti a góllövőlistát, rutinos csatártársa, Ferenczi István tizenkét gólt szerzett.

Egyetlen forduló után sem állt feljutó helyen a Békéscsaba 1912 Előre SE – csak az őszi szezont záró 15. játéknap után. A csabaiak annak köszönhetik az előrelépést, hogy az utolsó kilenc mérkőzésükből nyolcat megnyertek, így 30 pont áll a nevük mellett. A 2. hely elérése azért is számít meglepetésnek, mert a bajnokság eleje nem volt sétagalopp, a lila-fehérek az első hat fordulóban négyszer is kikaptak, ráadásul a Mezőkövesdtől és a Csákvártól (!) négy, míg a Vasastól három gólt kaptak, így a hatodik forduló után még a 12. helyen álltak. A klubhoz a nyáron érkezett vezetőedző, Zoran Szpisljak hangsúlyozta, hogy nála a legjobb játékos maga a csapat, és idő kellett ahhoz, hogy a játékosok megértsék elképzeléseit, de a munka az idény végére beérett. Az együttes sikerességének értékét növeli, hogy a csabai stadion felújítása miatt az utolsó hat mérkőzésüket kivétel nélkül idegenben játszották le – így tavasszal, a bajnokság hajrájában helyzeti előnyben lesznek, amikor hazai környezetben fogadhatják a riválisokat.

Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az őszi szezonban a Mezőkövesd-Zsóry FC, mégsem telelhet feljutó helyen, igaz, ez annak is köszönhető, hogy rendkívül szoros az élmezőny. A legkevesebb, szám szerint két vereséget – holtversenyben – a borsodiak szenvedték el, ebből látszik, hogy a gárdát nehéz legyőzni, igaz, néhány olyan mérkőzést döntetlenre adtak, amelyen győzniük kellett volna (elsősorban az SZTK-Erima, a ZTE és a Kaposvár ellen). A kevés negatívum egyike még, hogy az utolsó két fordulóban, a Gyirmót FC Győr és a Vasas elleni rangadókon mindössze egy pontra futotta a csapat erejéből. Tóth László a fiatalok (Szeles Tamás, Csató Martin, Molnár Gábor) és a rutinos játékosok (George Menougong, Balogh Balázs, Hegedűs Dávid, Hegedűs Csaba, Takács Péter) elegyét jól összerakta, az eredményességet pedig a két támadó, Máté János és Balajti Ádám biztosította, akik ketten tizenkét gólt szereztek.

Sokáig feljutó helyen állt ősszel a rendre a feljutásért küzdő Gyirmót FC Győr, a 8-12. forduló között vezette is a bajnokságot, az utolsó négy bajnokin játszott döntetlenek miatt azonban egypontos hátrányba került a listavezető Vasashoz képest, így csak a 4. helyen telelhet. Sisa Tibor, a csapat vezetőedzője régi jó szokásához híven ebben a szezonban is bátran nyúlt a fiatalokhoz (Hajba Tamás, Madarász Márk, Paku Roland és Papp Kristóf is sok lehetőséget kapott), emellett a nyáron Nagy Sándorral és Présinger Ádámmal megerősített védelem munkájának dicsérete, hogy a győriek kapták a legkevesebb gólt a bajnokságban. A leghosszabb veretlenségi sorozattal, kilenc vereség nélkül megvívott találkozóval jelenleg is a gyirmótiak rendelkeznek, tavasszal azonban a feljutáshoz a döntetleneket is győzelmekre kell váltani.

Az éllovas Vasastól meglepetésre mindössze két ponttal lemaradva áll az 5. helyen a Szolnoki MÁV-Stadler Rail. A Tisza-partiak a szezon közepén mutatták meg igazán „oroszlánkörmeiket”, amikor legyőzték a Gyirmótot és a Vasast is, illetve ezt követően zsinórban még három mérkőzést nyertek meg. Az említett sorozatban az utolsó, Kaposvár elleni győzelem azonban vezéráldozatokat követelt: Kis Károly együttese a meccsen sérülés miatt hosszú időre elveszítette két gólvágóját, Urbin Pétert és Hamar Ádámot. A két támadó nélkül a hajrá nem is sikerült olyan fényesre, az együttes kikapott a Békéscsabától és a Szeged 2011-től is, így „csak” az ötödik pozícióba futott be – persze ez így is kiváló szereplés, a szolnoki szurkolók többsége a bajnokság előtt szinte biztosan elfogadta volna ezt a helyezést.

AZ ÚJONCOK VEZETIK A KÖZÉPMEZŐNYT

A legjobb újonc „címet” a Szeged 2011-GA kapja az őszi szezon után, a hazai mérkőzéseit Gyulán játszó együttes szereplése kellemes meglepetés, hiszen vezeti a középmezőnyt. Nyilas Elek együttese olyan skalpokat szerzett, mint például a Mezőkövesd és a Szolnok, ráadásul a sikerek jelentőségét növeli, hogy sérülések folyamatosan nehezítették a szakember munkáját, és két rutinos labdarúgó, Pozsár Gábor és Tímár Krisztián gyakorlatilag nem is tudott pályára lépni. Jöttek viszont a fiatalok, az egyaránt a Grosics Akadémiáról kikerülő Zabari Dávid, Manga Zsolt, Hegedűs Edvin, Kovács Balázs és Pászka Lóránd csapatba építése indult meg. Emellett az NB III Középcsoportjának előző szezonbeli gólkirálya, Germán Tamás – sérülései ellenére – a másodosztályban sem maradt adós a gólokkal, a 7 találat sokat számított az eredményes szerepléshez.

A Szeged 2011 mögött egy hellyel lemaradva, a 7. pozícióban állomásozik a másik újonc, az NB III Középcsoportját nyáron megnyerő Soroksár SC. Varga Attila együttese – ferencvárosi kölcsönjátékosokkal megerősítve – repülőrajtot vett a bajnokságban, az első öt mérkőzésen tíz pontot gyűjtött be úgy, hogy Siófokon négy, Szigetszentmiklóson három gólt szerezve győzött. Ezután azonban mély hullámvölgy jött, a gárda zsinórban ötször kikapott (ebben az időszakban sérült meg a 38 évesen is kulcsember Lisztes Krisztián), de az utolsó öt őszi bajnokin a csapat lemásolta az első öt meccs eredményét, hiszen újfent tíz pontot zsebelt be. A Békéscsaba legyőzése különösen nagy tettnek számít (a lila-fehérek akkor hét győzelem után kaptak ki), nem hiába mondta Varga Attila a szezonzáró után, hogy nyugodt telük lesz.

Közepes teljesítményt nyújtott a nyáron tizenhét labdarúgóval megerősített ZTE FC. Sokkal merészebb tervei erre a szezonra nem voltak a vezetőségnek, a feljutás csak a következő bajnokságra van kitűzve, de helyezésben azért többre számított a zalai közvélemény. Az ősz derekán látott ötmeccses veretlenségi sorozat a középmezőny elejének elérése reálisnak is tűnt, de ezután kétszer is kikapott a ZTE, és a sereghajtó Balmazújváros ellen 3–0-ról 3–3-ra hozott meccs Lőrincz Emil állásába került. A csapatot ismét a tavasszal már megbízott edzőként ténykedő, őszalai Lendvai Miklós vette át, aki utánpótlás-szakágvezetői pozíciója mellett látja el a felnőttcsapat irányításának feladatait. Lendvai két meccsen négy pontot szerzett a csapattal, de ez is csak a 8. helyhez volt elég.

Az előző bajnoksághoz hasonlóan ősszel is rapszodikus teljesítményt nyújtott a Soproni VSE-GYSEV. Supka Attila csapata képes volt pozitív meglepetésekre (mint például a Vasas idegenbeli legyőzése), de ugyanúgy negatív szenzációra is (a sereghajtó Balmazújváros elleni hazai vereség). A soproniak csak a hatodik fordulóban nyertek először (Eszlátyi István mesterhármasával a Szegedet verték), igaz, ezután hat mérkőzésből négyet megnyertek és stabilizálták helyüket a középmezőnyben. Supka többször is hangsúlyozta, hogy az együttes képes jó támadófutballt játszani, hiszen az ehhez szükséges labdarúgók a rendelkezésére állnak és azt is elmondta, hogy a lehetőségekhez képest a keret egyelőre teljesíti az idény előtti elvárásokat.

Vágó Attila irányításával remekül kezdte a szezont az SZTK-Erima: a Pest megyei együttes az első kilenc mérkőzéséből csak egyet veszített el. A legnagyobb győzelmet a 8. fordulóban aratta a csapat, amikor a Vasas otthonából győztesen távozott, igaz a klub nagy árat fizetett a sikerért: a mérkőzés hajrájában Vágó rasszista megnyilvánulással illette a Vasas játékosát, Rodenbücher Istvánt, amely miatt egyéves eltiltást kapott az MLSZ Fegyelmi Bizottságától. A klub vezetői megvárták a tréner fellebbezését (addig Várhidi Péter sportigazgató ült le a kispadra), de annak eredménytelensége után szerződést bontottak Vágóval, és a korábban a Haladás másodedzőjeként dolgozó Székely Tibort ültették a kispadra. A trénerrel három meccsen négy pontot szerzett a csapat, így a nyugodtnak mondható 10. helyen telelhet.

VISSZAESETT AZ AJKA, RAJCZI NÉLKÜL GYENGÉLKEDIK A KAPOSVÁR

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg az NB II 2014–15-ös szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az elmúlt években mindig az élmezőnyben találtuk az FC Ajkát, ebben a szezonban azonban ez már nincs így, az ősz után a bakonyiak első számú célja a kiesés elkerülése. A nyáron Klement István vette át a csapat irányítását és bár akadtak szép eredmények (mint például a Balmazújváros 5–0-s legyőzése), az első kilenc mérkőzésből csak kettőt nyert meg a gárda, a Szolnok elleni vereség pedig végül Klement állásába került. A tréner helyét a szerb Zoran Kuntics foglalta el, aki az utolsó hat találkozón kilenc pontot szerzett az együttessel, így az ajkaiak elkerültek a kieső helyekről, de a télen erősítésre van szükség ahhoz, hogy ne kelljen remegniük az osztályváltás miatt.

Az összes légiósától megvált a nyáron az élvonaltól búcsúzó Kaposvári Rákóczi. A somogyiak nem az azonnali visszajutás reményével, elsősorban magyar fiatalokkal vágtak neki az NB II-es pontvadászatnak, a rutint Rajczi Péter és Vermes Krisztián képviselte. Rajczi teljesítményére az első nyolc fordulóban nem is lehetett panasz, a csatár kilenc gólt szerzett, csapata pedig – többek között a Vasas 3–1-es legyőzésének köszönhetően – a középmezőny elején állt. Ezután azonban valami „megtört”, Rajczi többször már nem talált a hálóba, a csapat pedig a szezon második felében mindössze négy pontot tudott összekaparni. Márton Gábor vezetőedző a gyenge szereplés miatt az idény hajrájában kitette az első csapat keretéből az őskaposvári Bank Istvánt, illetve Albert Ádámot. A Kaposvárra nehéz tavasz vár, ha nem sikerül megerősíteni a keretet.

Évek óta a bennmaradásért küzd a Ceglédi VSE, az őszi idény alapján ez a jelenlegi bajnokságban sincs másként. A gyengébb kezdés rányomta a bélyegét a Pest megyeiek szereplésére, hiszen Szabó István együttese csak a 7. fordulóban nyert először, akkor a Csákvárt győzte le 3–2-re. Az egyetlen igazán figyelemreméltó eredmény a Vasas 2–0-s legyőzése volt a szezonban és bár a nyolc döntetlen azt mutatja, hogy a ceglédieket nehéz legyőzni, az összesen megszerzett két győzelem miatt éppenhogy a vonal felett telel az együttes. Mivel tavasszal mindenki rátesz még egy lapáttal, a ceglédieknek is javulniuk kell ahhoz, hogy ne kelljen a kieséstől rettegniük.

AKIK A VONAL ALATT VANNAK – A LEGNAGYOBB CSALÓDÁST A SIÓFOK OKOZTA

Többet és jobbat várt a közvélemény az Aqvital FC Csákvártól, amely – igaz, újoncként – a csalódást keltő 14. helyen zárta az őszt. A Fejér megyeiek jól kezdték az őszt, az első hat mérkőzésen hét pontot szereztek (a Békéscsabát ráadásul 4–0-ra mosták le), de utána egy kilenc mérkőzéses nyeretlenségi sorozatot „építettek”. Persze közben történt egy s más: a folyamatosan a játékvezetőkkel perlekedő Bognár György a 8. forduló után lemondott vezetőedzői tisztségéről, hogy a továbbiakban a bírók ne sújtsák a vélt rossz ítéletekkel a csapatot (a tréner ezután a jegyzőkönyvekben technikai vezetőként jelent meg). A vezetőedző hivatalosan az addigi pályaedző, Toldi Gábor lett, de az eredmények nem javultak. A csákváriak egyébként egy remek marketing-húzással hívták fel magukra a figyelmet, stadionjuk két szektorának székeit magyar és külföldi klubok székeivel töltik fel.

Az ősz legnagyobb csalódását az FGSZ Siófok okozta, a Balaton partiak mindössze egy mérkőzést tudtak megnyerni és a 15., kieső helyen töltik a telet. Bár nyáron jelentős játékosmozgás volt a keretben és a távozók helyére zömmel fiatal labdarúgók érkeztek, a várakozásokhoz képest mégis alulteljesített a gárda. A 12. fordulóban a Szolnoktól elszenvedett vereséget követően a csapat „mindenese" (edzője és ügyvezetője), Horváth Károly úgy döntött, hogy hátralép, csak a klubvezetői feladataira összpontosít és megpróbálja anyagilag stabilizálni az együttest. A helyét a klub korábbi játékosa, az eddig az utánpótlásban edzőként tevékenykedő László András vette át, de a fiatal tréner sem tudott csodát tenni, a csapat az utolsó három meccsen csak két pontot szerzett. A télen jelentős erősítésekre lesz szükség ahhoz, hogy a klub elérje a bennmaradást – hiszen más célja már nem lehet a Balaton-partiaknak.

Tragikusan kezdte a bajnokságot a nyáron nagy átalakuláson áteső Balmazújváros. A hajdúságiak a Gyirmóttól és a Vasastól négy, míg az Ajkától öt gólt beszedve kaptak ki, de a folytatás sem sikerült sokkal jobbra, tizenegy forduló után a csapat neve mellett mindössze két pont szerepelt! Ekkor a klub elnöke, Tiba István változtatásra szánta el magát, közös megegyezéssel szerződést bontottak Pajkos János szakmai igazgatóval (a vezetőedző, Szabó János a helyén maradt) és négy játékossal, Demjén Gáborral, Csorba Szabolccsal, Reznek Donáttal és Kis Róberttel. A változtatások a jelek szerint megtették hatásukat, a Balmaz az utolsó négy bajnokiján veretlen maradt, két meccset megnyert (a Csákvár ellen ráadásul 0–2-ről fordítva), így nem teljesen reménytelen a helyzete a tavaszi folytatás előtt. Az MLSZ a 16. fordulót 2015. február 20-21.-re írta ki, a tavaszi nyitó mérkőzés a Csákvár–Kaposvári Rákóczi találkozó lesz.


AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 15 10 5 34–19 +15 30
2. Békéscsaba Előre 15 10 5 22–17 +5 30
3. Mezőkövesd Zsóry FC 15 8 5 2 29–15 +14 29
4. Gyirmót FC Győr 15 8 5 2 26–14 +12 29
5. Szolnoki MÁV FC 15 8 4 3 28–22 +6 28
6. Szeged 2011 15 7 2 6 18–17 +1 23
7. Soroksár SC 15 6 2 7 19–21 –2 20
8. ZTE FC 15 5 5 5 22–23 –1 20
9. Soproni VSE-GYSEV 15 5 5 5 22–24 –2 20
10. Szigetszentmiklósi TK 15 5 5 5 13–15 –2 20
11. FC Ajka 15 4 4 7 21–22 –1 16
12. Kaposvári Rákóczi FC 15 4 4 7 16–18 –2 16
13. Ceglédi VSE 15 2 8 5 16–22 –6 14
14. Aqvital FC Csákvár 15 2 5 8 19–27 –8 11
15. FGSZ Siófok 15 1 8 6 21–31 –10 11
16. Balmazújváros 15 2 4 9 17–36 –19 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik