NB III: Martínez döntött, továbbra sem talál legyőzőre a Csepel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 17:19
A labdarúgó NB III 11. fordulójának vasárnapi játéknapján mindössze két bajnokit rendeztek , azt is nyugaton. A Győri ETO II élvonalbeli játékosokkal a soraiban idegenben győzött a BKV Előre ellen, míg a Csepel ezúttal Diósdon tudott nyerni, és továbbra is veretlen a bajnokságban.

NYUGATI CSOPORTNYUGATI CSOPORT

Hiába szerzett vezetést Csikós Sándor révén már a 7. percben a BKV Előre, végül ismét vereséget szenvedett – a közlekedésiek legutóbb a hetedik fordulóban tudtak nyerni. A győriek első csapatából visszajátszó Mihai Nicorec a 17. percben egyenlített, majd a második félidőben Leandro Martínez a győztes gólt is megszerezte az igencsak megerősített ETO II részére. A vendégek győzelmükkel már másodikok a tabellán, a BKV Előre visszaesett a hatodik helyre.

A Csepel sorozatban harmadik győzelmét aratta, ezúttal a Diósd vendégeként nyert megérdemelten 2–1-re, és továbbra is veretlen a bajnokságban. A vendégek a kiegyenlített első játékrész után a második félidő közepén három perc alatt eldöntötték a találkozót. A hazaiak a 92. percben már csak szépíteni tudtak, így veszélyes helyre sodródtak a tabellán.

Az NB III Keleti Csoportjához kapcsolódó hír, hogy menesztették a Jászapáti vezetőedzőjét, Herédi Attilát, és helyére Tóth Mihályt nevezik ki.

LABDARÚGÓ NB III, 11. FORDULÓ
VASÁRNAP
NYUGATI CSOPORT

BKV Előre–Győri ETO II 1–2
Diósd–Csepel 1–2
Tabella itt!

 

SZOMBATI MÉRKŐZÉSEKRŐL ITT OLVASHATNAK!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik