NB III: kiírták az újrajátszást, az Ózd nem nyugszik bele

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 22:10
A labdarúgó NB III Mátra-csoportjának Versenybizottsága február 23-ra kiírta az ősszel elmaradt Ózdi FC–MTK II mérkőzés új időpontját, de ebbe az ózdiak nem nyugszanak bele.

Amint arról már beszámoltunk, az NB III Mátra-csoportjának 12. fordulójában elmaradt az Ózdi FC–MTK II bajnoki mérkőzés, mivel a vendégek nem utaztak el az összecsapásra.Amint arról már beszámoltunk, az NB III Mátra-csoportjának 12. fordulójában elmaradt az Ózdi FC–MTK II bajnoki mérkőzés, mivel a vendégek nem utaztak el az összecsapásra.

A kék–fehérek először új időpontban szerették volna lejátszani a mérkőzést, de ebbe az ózdiak nem egyeztek bele, ezért – a következő „körben" – arra hivatkozva kérték a szövetségtől a mérkőzés halasztását, hogy több játékosukat is beválogatták az U19-es válogatott keretébe. A Mátra-csoport Versenybizottsága kétszer is tárgyalta az ügyet; kezdetben elutasította az MTK kérelmét, majd decemberben mégis a mérkőzés újrajátszásáról döntött.

Pénteken eldőlt, hogy a találkozót február 23-ra írták ki, azonban az ózdiak nem hagyják annyiban a dolgot, és a kialakult helyzetre tekintettel az MLSZ Jogi Bizottságához fordulnak, mivel a második határozat ellen időben benyújtott felülvizsgálati kérelmüket érdemben nem tárgyalta a helyi Versenybizottság, a döntés pedig jogerőre emelkedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik