Ismét botlott a Vasas, a Gyirmót pontot szerzett a fővárosi rangadón

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 16:50
null
A Gyirmót kapuja előtt rendszeresek voltak a fejpárbajok (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB II 29. fordulójának rangadóján a 2. helyezett Vasas a 3. Gyirmótot látta vendégül. Az első játékrészben a vendégek alakítottak ki több helyzetet és a vezetést is megszerezték. A Vasas remek második félidei produkciójának köszönhetően egyenlített és az utolsó percben csak centiken múlt, hogy nem szerezte meg a három pontot.


LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ

VASAS FC–GYIRMÓT FC GYŐR 1–1 (0–1)
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Pintér Csaba (Szalai Balázs, Kis Zoltán)
VASAS: Jova – Terbe, Viczián, Tóth B., Silye – Hinora (Szatmári L., 61.), Hidi M. (Köböl, a szünetben), Pátkai – Pekár (Vernes, 61.), Feczesin, Radó. Megbízott edző: Tóth András
GYIRMÓT: Hársfalvi – Major, Karacs (Szegi, 76.), Széles, Kirják – Vass Á. – Vogyicska, Nagy P., Hajdú Á. – Simon A., Lencse (Varga B., 83.).Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Silye (60.), ill. Lencse (28. –11-esből)

ÖSSZEFOGLALÓ

Rangadót rendeztek vasárnap délután az Illovszky Rudolf Stadionban, ahol a 2. helyezett Vasas fogadta a 3. helyen álló Gyirmót gárdáját. A feljutásért harcoló csapatok találkozóján volt miért visszavágni a fővárosi piros-kékeknek, hiszen ősszel Gyirmóton kétgólos vereséget szenvedtek. A Vasas több ok miatt sem vehette félvállról a mérkőzést. Egyrészről azért, mert a Gyirmót úgy érkezett a fővárosba, hogy tavasszal még nem szenvedett vereséget, pedig már a listavezető Debrecen otthonában is pályára lépett, másrészről azért, mert eltiltások, sérülések és betegség miatt 11 játékosát és Schindler Szabolcs vezetőedzőt is nélkülöznie kellett. A felsorolt nehézségek ellenére az első negyedóra hazai fölényt hozott, a 12. percben Feczesin közeli lövésénél csak Hársfalvi bravúrja mentette meg a góltól a vendégeket. A folytatásban a Gyirmót magára talált és összességében több helyzetet dolgozott ki, mint ellenfele. A helyzeteken kívül a gólok számában is a Gyirmót nyerte az első félidőt, hiszen a 28. percben Lencse László váltotta gólra a Nagy Patrik által kiharcolt büntetőt, 01. Ha a gólt követően Jova nem véd több alkalommal is bravúrosan, akkor akár nagyobb előnyt is szerezhetett volna Csertői Aurél együttese.

Radó és Silye öröme érthető, hiszen fontos szerepet játszottak a Vasas egyenlítő góljában (Fotó: Meder István)
Radó és Silye öröme érthető, hiszen fontos szerepet játszottak a Vasas egyenlítő góljában (Fotó: Meder István)


A második játékrészt cserével kezdte a Vasast, és ez jó döntésnek bizonyult, hiszen a beálló Köböl Krisztián kétszer is távoli lövésekkel veszélyeztette a gyirmóti kaput. A túloldalon az első félidőben büntetőt kiharcoló Nagy Patrik veszélyeztetett többször is, azonban a gyirmóti támadások ezúttal nem jelentettek akkora veszélyt Jova kapujára, mint az első félidőben. A Vasas ellenben magasabb fokozatba kapcsolt és a 60. percben meg is szerezte az egyenlítő találatot. Pekár beadása után Radó elől még menteni tudott a gyirmóti védelem,Silye Erik lövése viszont már utat talált a kapuba, 11. Az egyenlítő találatot követően igyekezett a győzelmet is megszerezni a Vasas, azonban vagy a vendégek kapusa, Hársfalvi András, vagy egy-egy leshelyzet megakadályozta az újabb találatot. Az különösen fájó lehetett a piros-kékek számára, hogy Feczesin 93. percben szerzett fejes gólja les miatt érvénytelen lett, hiszen a találat minden bizonnyal három pontot jelentett volna a fővárosiak számára.

29. FORDULÓ
Pécsi MFC–Debreceni VSC 0–2
Debreceni EAC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–2
Soroksár–Budaörs 5–4
Dorogi FC–Szombathelyi Haladás 0–0
Vasas FC–Gyirmót FC Győr 1–1
FC Ajka–Szolnoki MÁV FC 2–0
Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 1–1
Nyíregyháza Spartacus–Szentlőrinc 0–0
ETO FC Győr–Aqvital FC Csákvár 1–1
Kazincbarcika SC–Békéscsaba 1912 Előre 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC29186564–25+3960
2. Vasas FC29168548–29+1956
3. Gyirmót FC Győr29165838–24+1453
4. Pécsi MFC291410536–18+1852
5. FC Ajka291531155–39+1648
6. Soroksár SC29146943–33+1048
7. Nyíregyháza Spartacus29137929–22 +746
8. Szombathelyi Haladás29129838–25+1345
9. Budaörs291331348–45 +342
10. Szolnoki MÁV FC29119928–30 –242
11. ETO FC Győr291171141–31+1040
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia291061330–47–1736
13. Békéscsaba 1912 Előre29991131–42–1136
14. Dorogi FC298101126–38–1234
15. Kaposvári Rákóczi FC297111129–43–1432
16. BFC Siófok29931739–48 –930
17. Kazincbarcika SC29861523–42–1930
18. Szentlőrinc29851623–45–2229
19. FC Csákvár296101342–52–1028
20. Debreceni EAC29512324–57–3316
Silye góljával egyenlített a Vasas (Fotó: Meder István)
Silye góljával egyenlített a Vasas (Fotó: Meder István)

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés, Vasas–Gyirmót 1–1.

90+3. perc: Feczesin kapott sárga lapos figyelmeztetést.

90+3. perc: Majdnem eldöntötte a mérkőzést a Vasast, azonban Feczesin hiába fejelt a kapuba Vernes beadását követően, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

90. perc: 3 perc hosszabbítás lesz a mérkőzés végén.

89. perc: Egy bal oldali beadását követően Varga Barnabás fejelt 12 méterről a kapu fölé.

89. perc: Vernes rántotta le a kilépő Hajdút, sárga lap.

86. perc: Szabadrúgást végezhetett el a Vasas a kaputól 19 méterre, azonban Vernes lövése a sorfalról a mezőnybe pattant.

84. perc: Simon András kapott sárga lapot reklamálásért.

83. perc: Ismét gyirmóti csere, a gólszerző Lencse LászlótVarga Barnabás váltotta.

81. perc: Vernes kapott remek labdát a jobb szélen, majd a szerencsének is köszönhetően kicselezte Kirjákot, azonban 11 méteres lövését Hársfalvi bravúrral hárította.

Hársfalvi (fehérben) több nagy bravúrt is bemutatott a mérkőzés során (Fotó: Meder István)
Hársfalvi (fehérben) több nagy bravúrt is bemutatott a mérkőzés során (Fotó: Meder István)


77. perc:
Feczesin csúsztatott Szatmárihoz, aki a középen érkező Radóhoz passzolt. A hazai támadóról a kilépő kapus alatt a kapuba csorgott a labda, azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

76. perc: Cserélt a Gyirmót, Karacs helyett Szegi állt be.

75. perc: Bal oldali gyirmóti szögletet követően Simon közeli fejese a hazai védőkről pattant a kapu mellé.

72. perc: Terbe jobb oldali beadását követően Hársfalvi húzta le a labdát a berobbanó Feczesin elől.

71. perc: Újabb gyirmóti sárga lap. Ezúttal Nagy Patrik kapta a Feczesin ellen elkövetett szabálytalanságért.

68. perc: Kirják rúgta meg Vicziánt, sárga lap.

65. perc: Vogyicska jobb oldali beadását követően Nagy Patrik lőtt félfordulatból, 10 méterről a kapu mellé.

61. perc: Kettőt cserélt a Vasas, Hinora helyére Szatmári, Pekár helyére Vernes érkezett.

Silye Erik (58) találatával egyenlített a Vasas (Fotó: Meder István)
Silye Erik (58) találatával egyenlített a Vasas (Fotó: Meder István)

60. perc: Egyenlített a Vasas!! Pekár ívelt a 16-os sarkától a kapu előtt álló Radóhoz, Major itt még menteni tudott, azonban a labda Silye elé került, aki 5 méterről a rövid sarokba lőtt,1–1.

57. perc: Ez nem Feczesin napja! Egy bal oldali szögletet követően Feczesin elé került a labda, azonban a hazai támadó előbb a felső lécet találta telibe, majd a kipattanót követő fejesét Kirják tisztázta a gólvonalról.

55. perc: Vogyicska passzolt a védők közül kiugró Nagy Patrikhoz, azonban a vendégek játékosa hosszan vette át a labdát, így nem alakult ki komolyabb lehetőség.

53. perc: A csereként beállt Köböl Krisztián nagyon agilisan játszik eddig, ezúttal 17 méterről tekert a gyirmóti kapu mellé.

48. perc: Terbe beadása után Feczesin fejelte a labdát Köbölhöz, aki 18 méterről a kapu fölé lőtt.

A félidőben cserélt a Vasas, Hidi M. Sándor helyett Köböl Krisztián lépett pályára.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45. perc: Hosszabbítás nélkül ért véget az első félidő. A Gyirmót Lencse László góljával 1–0-ra vezet.

45. perc: Az elmúlt percekben próbál többet támadni a Vasas, azonban a gyirmóti védelmet nem sikerül kijátszaniuk.

41. perc: Lencse lőtt 13 méterről a kapu fölé.

39. perc: Pekár végzett el szabadrúgást a bal oldali szögletzászló közeléből, a labda a kapu mellé szállt.

33. perc: Majdnem növelte előnyét a Gyirmót! Egy szögletet követően a menteni igyekvő hazai védők Hajdú fejére lőtték a labdát, mely aztán Lencse elé került. A vendégek támadója 6 méterről, kiszorított helyzetből lőhetett kapura, azonban Jova bravúrral hárított. A védést követően a labda Hajdú elé került, a vendégek játékosa 16 méterről emelt kapura, Jova azonban ismét a helyén volt és bravúrral a léc fölé tolta a labdát.

Jova nem tudta hárítani Lencse büntetőjét (Fotó: Meder István)
Jova nem tudta hárítani Lencse büntetőjét (Fotó: Meder István)

28. perc: GÓÓL! Vezet a Gyirmót! A labda mögé Lencse László állt, és félmagasan a kapu középe lőtt, 0–1!

28. perc: Simon passza után Terbe rántotta le Nagy Patrikot a tizenhatoson belül, büntető következik!

26. perc: Az előző Pekár lövésbe még beleérhetett valaki, hiszen szöglet következett. Pekár beívelése után Feczesin és Pekár is helyzetbe került, azonban egyikük sem tudott kapuba találni.

25. perc: Bal oldali hazai támadás végén Pekár lövése az oldalhálóba csapódott.

24. perc: Gyirmóti kontra végén Simon kiugratása után Lencse törhetett volna ziccerben kapura, azonban Viczián óriási bravúrral az utolsó pillanatban menteni tudott.

19. perc: Az utóbbi percekben főleg mezőnyben zajlik a játék, egyik csapat kapuja sem forog veszélyben.

14. perc: Hajdú Ádám ugratta ki remekül Nagy Patrikot, azonban a játékvezető les miatt félbeszakította az akciót, így a lövés elmaradt.

12. perc: Óriási lehetőséget hibázott el a Vasas! Radó tört be a 16-oson belülre, majd az alapvonal közeléből az üresen érkező Feczesin elé passzolt, azonban a kilépő Hársfalvi lábbal, bravúrral hárította a hazai támadó közeli lövését.

A vendégek kapusa, Hársfalvi András több alkalommal is magabiztosan ölelte magához a labdát (Fotó: Meder István)
A vendégek kapusa, Hársfalvi András több alkalommal is magabiztosan ölelte magához a labdát (Fotó: Meder István)


9. perc:
Pekár ezúttal a bal oldalról végzett el szögletet, a labda azonban Hársfalvi kezében landolt.

7. perc: Megvolt az első veszélyes gyirmóti lehetőség is, azonban Major Martin két szép cselt követően pontatlanul ívelt a kapu elé.

A Vasas vezetőedzője, Schindler Szabolcs a héten pozitív koronavírustesztet produkált, így a mai mérkőzésen Tóth András irányítja a fővárosi csapatot.

5. perc: Pekár jobb oldali szögletét követően tudtak tisztázni a gyirmóti védők.

4. perc: Feczesin ugratta ki Pekárt, aki középre passzolt Radóhoz, azonban a vendég védők tisztázni tudtak.

A Vasas piros-kékben, a Gyirmót tiszta sárgában játszik.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Vasas indította útjára a labdát.

Ahogy a zászlók is mutatják, 110 éves születésnapját ünnepli ma a Vasas (Fotó: Meder István)
Ahogy a zászlók is mutatják, 110 éves születésnapját ünnepli ma a Vasas (Fotó: Meder István)

A mérkőzés kezdete előtt a Vasas 110 éve történt alapításáról emlékezett meg a helyi műsorközlő.A Vas- és Fémmunkások Sport Clubja és ezen belül a profi labdarúgó klub is ugyanazon napon, 1911. március 16-án alakult. - olvasható a piros-kékek honlapján.

A Gyirmót remek formában van a bajnokság tavaszi kezdete óta, hiszen egyetlen egyszer sem szenvedett vereséget. Hét mérkőzésen ötször nyertek és két alkalommal döntetlent játszottak. Többek között a listavezető Debrecen otthonából is három ponttal távoztak.

A Vasas a legutóbbi fordulóban, Szolnok szenvedett vereséget. Az akkori védőnégyesből most ketten is kimaradtak. Szivacski Donát eltiltás, Szilágyi Zoltán pedig betegség miatt nem léphet pályára. Helyükön Terbe Boton és Tóth Bence szerepel majd. Szintén eltiltás miatt hiányzik a Mezőkövesdről igazolt Berecz Zsombor is, aki Szolnokon ötödik sárga lapját gyűjtött be.

Fordított felállásban Győrben, szeptemberben találkoztak a csapatok a 10. fordulóban. A Gyirmót akkor kihasználta azt, hogy a Vasas gyengébben kezdte a bajnokságot és 2–0-ás győzelmet aratott.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az előző körben a Szolnoktól vereséget szenvedő Vasas a tavasszal még veretlen Gyirmót ellen. Ha a vendégek győznek, pontszámban beérik és több sikerüknek köszönhetően meg is előzik az angyalföldieket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik