NB II: új csatár Csákváron, élvonalbeli rutint is visz – hivatalos

G. J., F. B., K. Zs.G. J., F. B., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.25. 18:27
null
Takács Tamás (balra, kazincbarcikai mezben) egyik korábbi klubja, a DVSC ellen a két csapat tavaszi bajnokiján<br />(Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Kovács Péter)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport Online értesülése, hiszen az Aqvital FC Csákvár hivatalos oldalán jelentette be, hogy megegyezett Takács Tamással: a korábban a labdarúgó NB I-ben is szereplő hórihorgas center a labdarúgó NB II legutóbbi kiírását 17. helyen befejező csákváriaknál folytatja a pályafutását.

 

A 30. életévét idén februárban betöltő Takács Tamás a DVSC, a DVTK és a Mezőkövesd soraiban összesen 131 NB I-es mérkőzésen lépett pályára (27 gólt szerzett), míg az elmúlt idényt az NB II-ben (ősszel Szegeden, tavasszal Kazincbarcikán) töltötte.

Ugyancsak a csákváriakhoz kapcsolódó hír, hogy Meszlényi Ábel, a csapat harmadik számú kapusa az NB III Közép-csoportjának legutóbbi bajnoka, az Iváncsa soraiban folytatja karrierjét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik