NB II: ugyanaz a szakmai stáb irányítja ma a Dorogot, mint a DVTK ellen

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.09. 10:06
null
A Dorog a Csákvárral játszik vasárnap (Fotó: Földi Imre)
Bár közel a megegyezés, még nincs új vezetőedzője a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-nek, így a mai, Csákvár elleni bajnoki mérkőzésen is – Fenyvesi Lászlót leszámítva – a korábbi szakmai stáb irányítja a csapatot.

Mint beszámoltunk róla, Fenyvesi László korábbi vezetőedző hétfőn, közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal, a szerdai, DVTK elleni mérkőzésen ifj. Bene Ferenc szakmai igazgató és a stáb korábbi, további tagjai irányították a csapatot.

Tóth László, a dorogiak ügyvezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy az együttest a ma délutáni, Csákvár elleni mérkőzésen is ugyanez a szakmai stáb irányítja, de már közel állnak a megegyezéshez az új vezetőedzővel.

A Dorogi FC az NB II-es tabella utolsó helyén áll, egy győzelem, három döntetlen és hat vereség után.

LABDARÚGÓ NB II
11. FORDULÓ – élő eredménykövető

15.00: Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás – élőben az NSO-n!
15.00: Budafoki MTE–HR-Rent Kozármisleny – élőben az NSO-n!
15.00: Dorogi FC-–Aqvital FC Csákvár – élőben az NSO-n!
15.00: Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus FC – élőben az NSO-n!
15.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Credobus Mosonmagyaróvár – élőben az NSO-n!
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–BFC Siófok – élőben az NSO-n!
17.00: Pécsi MFC–Soroksár SC – élőben az NSO-n!
17.00: FC Ajka–Tiszakécskei LC – élőben az NSO-n!
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Diósgyőri VTK – élőben az NSO-n!
20.15: MTK Budapest–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC105511– 6 +520
2. MTK Budapest1061331–18+1319
3. Gyirmót FC Győr1061319– 9+1019
4. Diósgyőri VTK106417–13 +418
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1053214–11 +318
6. Kazincbarcika1051412–14 –216
7. Soroksár SC1044215–12 +316
8. Nyíregyháza Spartacus1042414–11 +314
9. FC Ajka1042414–12 +214
10. ETO FC Győr1042410– 8 +214
11. Tiszakécske10424 8– 9 –1
14
12. FC Csákvár1034312–11 +113
13. Szentlőrinc SE1034315–16 –1
13
14. Szombathelyi Haladás10334 7– 9 –212
15. BFC Siófok10334 8–12 –412
16. Kozármisleny1031612–19 –710
17. Budafoki MTE10244 8–14 –610
18. Békéscsaba 1912 Előre1023513–14 –1 9
19. Mosonmagyaróvár10226 8–18–10 8
20. Dorogi FC10136 8–20–12 6

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik