NB II: több mint egy hónap után szabaddá vált az edző

Vágólapra másolva!
2016.11.05. 06:54
Több mint egy hónapja elvált Varga Attila vezetőedző és a labdarúgó NB II-ben szereplő Ceglédi VSE útja, de a Nemzeti Sport információja szerint a szerződésbontásra csak a napokban került sor. Így az utód, Krecska János múlt vasárnap, a Soroksár elleni, 2–0-ra elveszített bajnokin ülhetett – hivatalosan – vezetőedzőként a kiesés ellen harcoló együttes kispadjára. Varga Attila az NSO-nak elmondta, hogy miért telt el ilyen sok idő az „átadás-átvétel” között.

„Leginkább a személyes kommunikáció hiánya volt az, ami lelassította a folyamatot, ugyanis a vezetők a Szeged 2011 elleni mérkőzés utáni napon e-mailben közölték velem, hogy más munkakörbe helyeznek át – fejtegette a Nemzeti Sport Online-nak Varga Attila. – Ez, illetve az intézkedés módja olyannyira rosszul érintett, hogy az orvosom pihenőt javasolt, ezért húzódott el a szerződés felbontása. Hosszabb távú megállapodásom volt, ezért sajnálom, hogy így lett vége, de büszkeséggel tölt el, hogy tehettem Cegléd város sportjáért és az ott töltött időszakot sikerként élhetem meg, még akkor is, ha nem kaptam érte köszönetet. A feljutás után az NB II-ben jól indultak a dolgaink, de az első rosszabb szériánál már nem élveztem a bizalmat a vezetők részéről, pedig talán megérdemeltem volna. Remélem, hogy egy méltó feladat hamarosan rám talál, és újra bizonyíthatom, hogy kemény munkával, kitartással és szorgalommal bármilyen cél elérhető!”

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Balmazújváros 15 10 2 3 21–12 +9 32
2. Kisvárda 15 7 5 3 22–12 +10 26
3. Soroksár SC 15 7 5 3 27–18 +9 26
4. ZTE FC 15 7 5 3 25–17 +8 26
5. Puskás Akadémia FC 15 7 5 3 27–24 +3 26
6. Szeged 2011 15 7 4 4 21–9 +12 25
7. Békéscsaba Előre 15 7 2 6 19–14 +5 23
8. Nyíregyháza Spartacus FC 15 6 4 5 16–18 –2 22
9. FC Csákvár 15 5 7 3 18–19 –1 22
10. Mosonmagyaróvári TE 15 6 3 6 21–16 +5 21
11. Dorogi FC 15 6 3 6 17–16 +1 21
12. BFC Siófok 15 6 2 7 17–21 –4 20
13. Soproni VSE 15 5 5 5 18–18 0 20
14. Vác FC 15 5 4 6 16–16 0 19
15. Kozármisleny FC 15 5 4 6 15–16 –1 19
16. Szolnoki MÁV FC 15 5 2 8 18–24 –6 17
17. Ceglédi VSE 15 4 2 9 22–28 –6 14
18. Budaörs 15 4 1 10 7–21 –14 13
19. Cigánd SE 15 3 4 8 10–23 –13 13
20. SZEOL SC 15 3 1 11 7–22 –15 10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik