NB II: tizenkét játékost szerződtetett a Soproni VSE

Vágólapra másolva!
2012.07.10. 06:21
A másodosztályú együttesek közül eddig talán az NB II Nyugati csoportjában induló Soproni VSE mondhatja el leginkább magáról, hogy kiválóan erősített, hiszen új szerzeményei között sok jó nevű labdarúgó található.

A klub honlapja, az svse.hu számolt be róla, hogy a bajnokságból kiesett, de a másodosztály létszámfeltöltése miatt (legjobb kiesőként) ismét az NB II-ben induló Sopron tizenkét meghatározó játékossal kötött szerződést. A labdarúgók szinte egytől egyik komoly erősítést jelentenek, a klub velük az előttünk álló bajnokságban az élmezőnyben szerepelhet.svse.hu számolt be róla, hogy a bajnokságból kiesett, de a másodosztály létszámfeltöltése miatt (legjobb kiesőként) ismét az NB II-ben induló Sopron tizenkét meghatározó játékossal kötött szerződést. A labdarúgók szinte egytől egyik komoly erősítést jelentenek, a klub velük az előttünk álló bajnokságban az élmezőnyben szerepelhet.

Tatabányáról a Farkas János, Deme Imre páros érkezett a klubhoz; Farkas személyében egy igazi gólvágót csábítottak a „Hűség városába", míg Deme évekig bizonyított irányítóként.

A BKV Előrétől is érkezett három játékos, Soós Imre vezetőedző egyaránt dolgozott Baranyai Norberttel, Csikós Sándorral és Fazakas Gézával a közlekedésieknél eltöltött időszaka alatt. A Gyirmótról érkező védő, Bognár Zsolt NB I-es rutinnal rendelkezik, míg Boros Tamás évekig őrizte a gyirmótiak hálóját.

A középpályás Pintér Attila tavasszal Kozármislenyben futballozott kölcsönben, de miután anyaegyesülete, a Pécs nem tartott rá igényt, szintén szabadon igazolhatott Sopronba. Meglepő, de Gyánó Szabolcs is hasonló utat jár be, a 133 NB I-es meccsen 36 gólt szerző csatár pécsi labdarúgóként, kozármislenyi kölcsönjáték után érkezik a klubhoz. A hátvéd Seper Ákos a Haladást, a kapus Sásdi Bálint az Ajkát, míg a középpályás Balázs Richárd a széteső Baját hagyta el a soproniak kedvéért.

Szó volt a szintén szombathelyi Horváth András szerződtetéséről is, de őt biztosította Artner Tamás arról, hogy helye lesz a Haladásban, így maradt az NB I-es klubnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik