NB II: szokatlan mezcsere, Verpecz egykori balmazi mezében védett a váci kapus

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 14:43
null
Verpecz István egykori mezében védett Halasi Péter, a Vác kapusa (Fotó: Lukács József/bsc1924.com)
Korábbi Balmazújváros-mezben védett Halasi Péter, a Vác FC 29 esztendős kapusa a vasárnapi, Budaörs elleni NB II-es labdarúgó-mérkőzésen, amelyet Balmazújvárosban rendeztek meg. A játékos a rózsaszín színű mezét hozta magával Vácról, de Szigetvári Márk játékvezető nem engedte, hogy ebben védjen, ezért a házigazda balmazújvárosiak segítették ki a váci kapust.



A rózsaszín színű mezem a játékvezető szerint hasonlított csapattársaim piros színű mezére, ezért nem engedte, hogy ebben védjek – ecsetelte a Nemzeti Sport Online-nak Halasi Péter. – Úgy tűnt számomra, hogy a meccs bírája nem tudott különbséget tenni a rózsaszín és a piros szín között – Szigetvári Márk egyébként azt mondta, hogy az esetleges napsütés miatt nagy lehet a hasonlóság. A tartalék mezemet viszont Vácott hagytam, mert az eredeti tervek szerint a csapat mezőnyjátékosai nem a meccsen látott piros színű mezben léptek volna pályára, hanem egy másikban – amelyhez jó lett volna a rózsaszín mezem –, végül mégis ezt hozták el a másik mezgarnitúra helyett.”

Dian Kristóf, a váciak technikai vezetője a házigazda balmazújvárosiakhoz fordult segítségért és Murák László, a Balmazújváros egykori technikai vezetője Verpecz István korábbi sárga színű mezét adta oda Halasi Péternek, hogy abban védjen.

Verpecz István neve nem látszott a mez hátulján, a név le lett szedve, viszont a 87-es szám látszott, elöl pedig a Balmazújváros címere – folytatta Halasi. – Kényszermegoldás volt ez, amely már a játékvezetőnek is megfelelt. Pályafutásom során még nem volt ilyenre példa, de valahogy meg kellett oldani a helyzetet.”

Felvetődik a kérdés, a Magyar Labdarúgó-szövetségnek van-e szabályozása az ilyen vagy ehhez hasonló esetekre. Nos, az MLSZ-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a szövetségnek nincs iránymutatása arra vonatkozóan, hogy ilyen esetben mit kell tenni. Tehát elviekben minden megoldás elfogadható, amelyre a meccs játékvezetője rábólint, arra kell törekedni, hogy lejátszhassák a mérkőzést.

A balmazújvárosi stadionban egyébként – a helyi csapat szeptemberi kizárása miatt – fél éve nem rendeztek NB II-es bajnoki mérkőzést, ez azonban a meccs napján abszolút nem látszott. A körülmények kifogástalanok voltak, a gyepszőnyeg állapotától kezdve a kiszolgáló-létesítményeken át a személyzet hozzáállásáig semmit nem érhetett panasz. Mint megtudtuk, a helyiek nagyon készségesen álltak az albérlő Vác FC minden kéréséhez, látszott, hogy remekül felkészültek a váciak fogadására.

 

A mérkőzést egyébként Zsóri Dániel szabadrúgásgóljával a Budaörs nyerte meg 1–0-ra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik