NB II: Paudits Kecskeméten, Tóth Dániel Békéscsabán

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 22:54
A Békéscsaba támadója, Paudits Patrik a szintén NB II-es Kecskemét labdarúgócsapatában folytatja pályafutását, míg Tóth Dániel éppen ellentétes utat járt be, a csatár Kecskemétről Békéscsabára szerződött az átigazolási időszak utolsó napján.



Paudits Patrik Békéscsabáról Kecskemétre szerződött (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Paudits Patrik Békéscsabáról Kecskemétre szerződött (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)


A Kecskemét szakmai stábja szerette volna megerősíteni a támadósort, és végül a legutóbb a Békéscsabát erősítő Paudits Patrik személyében meg is találta erre a megfelelő csatárt.

A 27 éves támadó a Videoton és a Puskás Akadémia utánpótlásában nőtt fel, majd a felnőttek között 10 góllal mutatkozott be az NB III-ban. Az első NB II-es idénye jól sikerült a Csákvár és a ZTE színeiben, hiszen összesen 31 meccsen 11 gólt jegyzett. Zalaegerszeg után Dorogon találta meg számításait, 2018 és 2020 között két idény alatt 17 gólt szerzett tétmeccseken, majd 2020-ban ó Békéscsabára igazolt, ahol azóta 33 alkalommal volt kezdő és ezeken a mérkőzéseken összesen 9 gólt szerzett.

Olyan csatárt kerestünk, aki azonnal segítségünkre lehet, illetve illeszkedik abba a közegbe, ami nyár óta elkezdett kialakulni – mondta Tóth Ákos, a KTE sportigazgatója a klubhonlapon. – A legfontosabb az, hogy olyan játékosok alkossák az öltözőt, akik a csapat sikereit helyezik előtérbe, hiszen ebben volt eddig is az erőnk, és továbbra is ez a filozófiánk. Ennél az átigazolásnál is ezt a szempontot tartottuk szem előtt. Biztos vagyok benne, hogy Paudits Patrik kitűnő csapatemberként értékünk lesz góljaival.”

Ellentétes utat járt be viszont Tóth Dániel, aki Kecskemétről Békéscsabára szerződött. A 27 esztendős támadó korábban már játszott a csabaiaknál, 2016 elejétől a 2019-es év végéig összesen 121 meccsen lépett pályára, majd Kecskemétre szerződött, ahol két évet töltött el. Mostantól ismét a Békéscsaba mezében bizonyíthat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Lipcsei Ádám (Kelen SC), Paudits Patrik (Békéscsaba), Szabó László (FC Dabas), Szökrönyös Dániel (ZTE, kölcsönbe, legutóbb NK Nafta Lendava – Szlovénia). Tóth Dávid (Haladás)
Távozók: Belényesi Csaba (DVTK), Hatvani Dániel (FC Dabas – kölcsönbe), Madarász Bence (Iváncsa), Marsa Levente (Tiszakécske), Puskás Zoltán (FC Dabas), Tóth Dániel (Békéscsaba), Szalai József (Vasas – kölcsönből vissza)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Bor Dávid (FK Csíkszereda – Románia), Farkas Botond (Vasas – kölcsönbe), Korógyi Szabolcs (UTE 19), Pap Szabolcs (Békéscsaba Akadémia U19 – profi szerződést kapott), Tóth Dániel (Kecskemét)
Távozók:
Kovács Ádám (Nyíregyháza Spartacus), Laky László (?), Paudits Patrik (Kecskemét)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik