NB II: nincs edzőkérdés Csabán, de a csapattal nem elégedettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.14. 11:33
Az őszi szezonhoz hasonlóan tavasszal is rendkívül gyengén rajtolt a labdarúgó NB II-ben a Békéscsaba (a csapat három meccsen csupán egy pontot szerzett), ezért felröppent a hír, hogy edzőváltásra kerül sor a klubnál. A klub ezt cáfolta, nem tárgyalnak Zoran Szpisljak menesztéséről.

Kozma János, a klubot működtető cég igazgatóságának elnöke a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy nem elégedettek a csapat tavaszi szereplésével, de edzőváltás nem került szóba, nincs semmiféle intézkedési terv Zoran Szpisljak esetleges menesztésével kapcsolatban. A héten ráadásul egymást követik a mérkőzések (csütörtökön és vasárnap is teljes forduló lesz), a vezetőség pedig azt várja, hogy a csapat kikecmeregjen a gödörből.

A lila-fehérekhez kapcsolódó további hír, hogy az előző, Szolnok elleni mérkőzésen visszatért a kezdőcsapatba Birtalan Botond, aki az elmúlt időszakban fegyelmi okokból csak az NB III-as második együttesnél edzhetett és játszhatott.

A Békéscsaba az NB II 25. fordulójában csütörtökön a Puskás Akadémiához látogat, a meccs 17 órakor kezdődik Felcsúton.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Soroksár SC 24 14 6 4 45–21 +24 48
2. Puskás Akadémia FC 24 14 6 4 42–29 +13 48
3. Balmazújváros 23 14 4 5 29–18 +11 46
4. Vác FC 24 12 5 7 29–21 +8 41
5. Kisvárda 23 11 5 7 33–20 +13 38
6. Szeged 2011 24 10 8 6 31–15 +16 38
7. Mosonmagyaróvári TE 24 11 4 9 35–26 +9 37
8. Békéscsaba Előre 23 11 4 8 31–24 +7 37
9. ZTE FC 24 9 9 6 35–29 +6 36
10. Nyíregyháza Spartacus FC 24 10 5 9 29–29 0 35
11. Szolnoki MÁV FC 23 10 4 9 28–28 0 34
12. Soproni VSE 24 7 10 7 25–26 –1 31
13. Dorogi FC 24 8 6 10 26–27 –1 30
14. BFC Siófok 24 8 3 13 25–33 –8 27
15. Budaörs 24 8 3 13 22–37 –15 27
16. FC Csákvár 24 6 9 9 28–37 –9 27
17. Kozármisleny FC 24 7 4 13 20–31 –11 25
18. Ceglédi VSE 24 6 3 15 29–40 –11 21
19. Cigánd SE 24 5 6 13 16–38 –22 18
20. SZEOL SC 24 4 2 18 12–41 –29 14
Cigánd SE: 3 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik