NB II: három év után távozott a dorogi kapus

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 16:10
null
Mursits Roland távozik Dorogról (Fotó: Meder István)
Távozott a másodosztályú Dorogi FC csapatától a 31 éves kapus, Mursits Roland – számolt be róla a klub honlapja.

 

A rutinos kapus 2019 nyarán érkezett Dorogra, ahol két évig a csapatkapitányi karszalagot is viselte. A Dorogon töltött három szezon alatt 72 másodosztályú mérkőzésen lépett pályára.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy közel két évig viselhettem a csapatkapitányi karszalagot egy ilyen nagy múltú klubnál – árulta el a dorogiak honlapján. – Igyekeztem mind a pályán, mind a pályán kívül méltóképpen képviselni a Dorogi FC-t. A hozzám közelebb állók tudják, talán csak egy csapat van, amely közelebb áll a szívemhez, így még az is benne volt a pakliban, hogy Dorogon fogom befejezni a pályafutásomat. Most azonban eljött az a lehetőség, amire tudatosan készültem már egy ideje. Ami számomra óriási kihívás, a családomnak pedig nagy előrelépés.”

A Dorog időközben beszámolt arról is, hogy ismét kölcsönvette a Paksi FC kapusát, Borsos Vilmost, aki a teljes 2019-20-as mellett a 2020-21-es idény felét is a Komárom-Esztergom megyeieknél töltötte, mielőtt a DVTK-hoz igazolt volna, de Miskolcon az elmúlt két évben csak két mérkőzésen kapott lehetőséget a Magyar Kupában.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők:Dani Zoltán Antal(SC Sopron – kölcsönből vissza)
Kölcsönbe érkezők: Borsos Vilmos (Paksi FC)
Távozók:Girsik Áron(Siófok),Hajdú Roland(FTC – kölcsönből vissza), Mursits Roland (?),Nyíri Vince(?)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik