NB II: a Vasas középpályása felépült súlyos sérüléséből

Vágólapra másolva!
2020.03.31. 13:44
Majd’ egy évvel ezelőtt, tavaly májusban esett át súlyos térdműtéten a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas háromszoros U21-es válogatott játékosa, Murka Benedek. A középpályás idén február végétől normál edzésmunkát végez, így elmondható, hogy teljesen felépült térdsérüléséből, igaz, a koronavírus-járvány miatt még egy ideig nem futballozhat.

Januárban úgy kezdtem el a felkészülési időszakot, hogy a lábam már majdnem százszázalékos volt, de azt beszéltük meg a csapat mellett dolgozó szakemberekkel, hogy kell még a térdemnek némi idő – mondta a klub honlapján, a vasasfc.hu-n a 22 éves labdarúgó. – Nem szeretnénk elsietni semmit, hiszen az a cél, hogy hosszú távon újra a stáb rendelkezésére álljak. A biztonság kedvéért ebben az időszakban még a csapat mellett, de külön dolgoztam, egyéni feladatokat végeztem. Február végén csatlakoztam a kerethez, onnantól pedig teljes értékű edzésmunkát végeztem. Tisztában voltam vele, hogy kell még idő, mire felveszem a ritmust, állóképességben is volt lemaradásom, de már közel voltam ahhoz, hogy pályára léphessek. A jelenleg kialakult helyzet miatt azonban erre még várnom kell, itthon viszont továbbra is keményen készülök a visszatérésre, és nagyon várom már, hogy folytatódjon a bajnokság – játékra készen állok.”Januárban úgy kezdtem el a felkészülési időszakot, hogy a lábam már majdnem százszázalékos volt, de azt beszéltük meg a csapat mellett dolgozó szakemberekkel, hogy kell még a térdemnek némi idő – mondta a klub honlapján, a vasasfc.hu-n a 22 éves labdarúgó. – Nem szeretnénk elsietni semmit, hiszen az a cél, hogy hosszú távon újra a stáb rendelkezésére álljak. A biztonság kedvéért ebben az időszakban még a csapat mellett, de külön dolgoztam, egyéni feladatokat végeztem. Február végén csatlakoztam a kerethez, onnantól pedig teljes értékű edzésmunkát végeztem. Tisztában voltam vele, hogy kell még idő, mire felveszem a ritmust, állóképességben is volt lemaradásom, de már közel voltam ahhoz, hogy pályára léphessek. A jelenleg kialakult helyzet miatt azonban erre még várnom kell, itthon viszont továbbra is keményen készülök a visszatérésre, és nagyon várom már, hogy folytatódjon a bajnokság – játékra készen állok.”

Murka hozzátette, hogy mentálisan sokkal jobban kezelte ezt az időszakot, mint a korábbi sérülését követően. Bele mert menni a párharcokba, és teljesen ki tudta zárni, hogy hosszú kihagyást követően állt vissza a társak közé.

A 22 esztendős középpályás 2015 óta futballozik az angyalföldieknél, az előző idényben – sérülése előtt – összesen 31 meccsen lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik