NB II: fél évre kidőlt a korábbi válogatott játékos

JAKAB ÁRPÁDJAKAB ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2018.08.08. 18:00
null
Csizmadia Csaba hosszú időre kidőlt
Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta ausztriai edzőtáborában az NB II-es Budafoki MTE, amikor egy ártalmatlan játékhelyzetben megsérült a védelem oszlopa, Csizmadia Csaba.

A felkészülés negyedik hetében jártunk, amikor utolsó edzőmérkőzésünkön egy ártalmatlan szituációban megsérültem. Rögtön cserét kértem, de nem gondoltam, hogy nagy a baj, húzódásra gyanakodtam. A vizsgálatok sajnos mást mutattak” – elevenítette fel a bajnoki rajt előtt egy héttel történt eseményeket Csizmadia.

A Budafok védőjének bal térdében elszakadt a keresztszalag, s levált a porc is – a gyulladás miatt azonban két és fél héten keresztül nem lehetett megműteni a sérült testrészt, erre hétfőn este került sor a székesfehérvári kórházban.

Elvileg jól sikerült a beavatkozás – jelentette szerdán az NSO-nak a korábbi 12-szeres magyar válogatott játékos. – Ma már gyógytornáztam, összeszorított fogakkal, de gyógytornáztam” – ecsetelte kórházi megpróbáltatásait a rutinos védő, aki az FC Fehérvárral Magyar Kupát, a Fehérvárral és a Ferencvárossal pedig magyar bajnoki bronzérmet is ünnepelhetett, a Mattersburggal pedig Osztrák Kupa-döntőt is játszhatott.

A magyar első és második vonalban összesen közel háromszáz, az osztrák, olasz és horvát bajnokságokban pedig további száz mérkőzést játszott, marosvásárhelyi születésű labdarúgó kiesése a Budafoknak is gondot okozhat, hiszen Csizmadia az elmúlt idényben negyvenből 39-szer volt kezdő az MTE-ben, s védő létére nyolc gólt is szerzett. „Nyilván a klubnál sem örülnek a sérülésemnek, de ilyen a futball, ez benne van a pakliban. Lehet, hogy gondot okoz a kiesésem, de pótolhatatlan labdarúgó nincs, s különben is, jó játékosokból áll a Budafok, úgy gondolom, tudnak helyettesíteni” – mondja a védő, akit utolsó bajnokijáról elengedett klubja, hogy a székely válogatottat csapatkapitányként vezesse a londoni CONIFA világbajnokságon.

A 33 éves játékos korántsem érzi úgy, hogy sérülése véget vethet pályafutásának. „Nagyon lassan telnek a napok, az órák, de mindenképpen folytatni szeretném. Sérülésem dacára remek kondiban érzem magam, két-három évet még lehúznék. Mindenesetre februárban már újra edzésbe akarok állni, s tavasszal a pályáról segíteném a Budafokot” – bizakodott Csizmadia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik