NB II: egy Benficánál nevelkedő játékos és Vincze Ottó fia is az ETO-nál folytatja

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 17:10
null
Vincze Ádám (b) és Molnár Rajmund (j) az ETO FC Győr játékosai lett (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Győri ETO FC a hivatalos honlapján jelentette be két új, fiatal játékos érkezését. Molnár Rajmund a portugál Benfica akadémiájáról, Vincze Ádám az NB III-as Ménfőcsanakból igazol a zöld-fehérekhez.

 

A Benfica akadémiáján nevelkedő, U19-es válogatott, Molnár Rajmund fél év kölcsönbe érkezik az ETO-hoz. A klubváltásra amiatt került sor, hogy Portugáliában a járványveszély miatt leállították az utánpótlás-bajnokságokat, s a csatárként és a középpályán egyaránt bevethető játékos így játéklehetőséghez juthat.

„Mindenképp fel kell vennem az NB II ritmusát, mivel mégiscsak felnőtt futballról beszélünk, ezen kívül a fejjátékomon szeretnék fejleszteni” – nyilatkozott terveiről az ETO honlapjának a korábban a Honvéd és az MTK akadémiáján is megforduló labdarúgó.

A győriek másik új igazolása a korábbi ETO- és válogatott játékos, Vincze Ottó fia, Vincze Ádám, aki a Győri ETO-ban nevelkedett, majd a Tabáni Spartacus, a Budaörs és a Pápai Perutz után legutóbb az NB III-as Ménfőcsanak labdarúgója volt.

„Itt nevelkedtem az ETO-ban, ezért örülök, hogy felnőtt szinten is a csapat játékosa lehetek” – mutatkozott be a 20 éves bal oldali védő.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Erdei Milán, Szabados Attila, Szalka Máté (mindhárman Fehér Miklós Akadémia – profi szerződést kaptak), Horváth Olivér (MTK, legutóbb kölcsönben Haladás), Molnár Rajmund (Benfica U19 – kölcsönbe),Sipos Zoltán (Paks – kölcsönbe), Vincze Ádám (Ménfőcsanak)
Távozók: Dvorschák Gábor (Kaposvár), Kerkez Milos (AC Milan – Olaszország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik