NB II: az MTK és az ETO ellen is edződik a Gyirmót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.21. 11:38
Folyamatosan zajlik a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC felkészülési programjának kialakítása: a Puskás Akadémia, az MTK és a bajnok Győri ETO ellen már biztosan pályára lép az új vezetőedző, Sisa Tibor legénysége.

 

Az új vezetőedzőt, Sisa Tibort hétfőn mutatják be a játékosoknak, ekkor kezdik meg ugyanis a gyirmótiak a felkészülést. Az első négy hétben napi két edzéssel készülnek, majd július végétől a bajnoki ritmusra állnak át – adta hírül a klub hivatalos oldala.

A programban szerepel – többek között – a Puskás Akadémia FC, az MTK, a bajnok Győri ETO FC elleni felkészülési mérkőzés, de a Soproni VSE és a Tatabánya ellen is pályára lépnek. Utóbbi csapattal július végén Bágyogszováton a Horváth Ferenc emléktornán találkozik majd a Gyirmót.

A csapat egyhetes edzőtáborozást is tervez, valószínűleg Tatán. Az első tétmérkőzést augusztus 10-én a Magyar Kupában játssza a Sisa-legénység.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik