NB II: a Siófok két játékost is kölcsönvett a Pakstól

R. Z.R. Z.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 21:19
null
Nyári Patrik a Fehérvár színeiben már az első osztályban is bemutatkozott (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
A két klub közötti többéves jó kapcsolatnak köszönhetően újabb két paksi fiatal kap lehetőséget Siófokon – adta hírül a klub honlapja.

A 19 éves Debreceni Ákos végigjárta a ranglétrát a paksi utánpótláson belül, mígnem 2020 szeptemberében a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen az első osztályban is bemutatkozhatott a Tolna megyei zöld-fehéreknél. Debreceni már a tavaszi szezont is az NB II-ben töltötte kölcsönben, akkor a Szeged játékosa volt.

A 21 éves Nyári Patrik már rutinos NB II-es labdarúgónak mondható, hiszen az elmúlt években futballozott a III. Kerületben, a Budaörsben és a Szombathelyi Haladásban is. Másodosztályú állomáshelyein összesen 30 mérkőzésen bizonyíthatott, de a Haladás és a Fehérvár színeiben hét alkalommal az NB I-ben is pályára lépett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők:Debreceni Ákos (Paksi FC – kölcsönbe), Girsik Áron(Dorog),Kovács Dániel(Bicske – kölcsönből vissza),Lapos Máté(Bicske – kölcsönből vissza),Nagy-Kolozsvári Dániel(Eger), Nyári Patrik (Paksi FC – kölcsönbe),Pataki Zoltán(Törökszentmiklós)
Távozók: Boros Roland(Budapest Honvéd – kölcsönből vissza),Deutsch Bence(Nyíregyháza),Eördögh András(Budapest Honvéd – kölcsönből vissza),Farkas Gábor(Vasas – kölcsönből vissza),Horváth Milán(Budapest Honvéd – kölcsönből vissza),Jagodics Bence(FC Ajka),Kiss Balázs(ETO FC),Lorentz Márton(Paksi FC – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik