NB II: a kudarcsorozat végül az edző állásába került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.04. 23:46
A Nemzeti Sport információi szerint edzőt vált a labdarúgó NB II-ben szereplő SZTK-Erima: a tizenkét mérkőzés óta nyeretlen szigetszentmiklósiaknál várhatóan Tamási Zoltán követi Vágó Attilát a szakvezetői poszton. A klub kedd délelőtt a hivatalos honlapján megerősítette értesülésünket.

Az SZTK legutóbb 2015. október 3-án nyert bajnoki mérkőzést, akkor az Ajkát múlta felül (2–0), azóta viszont csak hét pontot szerzett tizenkét mérkőzésen. A legutóbbi NB II-es fordulóban a szigetszentmiklósiak pályaválasztóként szenvedtek 3–0-s vereséget a Szegedtől.

Az SZTK kedden hivatalos közleményben erősítette meg értesülésünket, Vágó Attilát Tamási Zoltán követi a kispadon.

A Nemzeti Sport információja szerint a hétfői edzést már Tamási tartotta a szigetszentmiklósi játékosoknak. Az Újpesttel játékosként bajnokságot nyerő korábbi védő vezetőedzőként ült már a Kaposvár kispadján, az SZTK-nál a most futó szezonban asszisztensedzőként dolgozott.

A 43 éves szakembert az MLSZ fegyelmi bizottsága a március 22-i ülésén két NB II-es mérkőzésről eltiltotta, ezért a Szeged elleni találkozón nem lehetett ott az oldalvonal mellett, és szombaton a Kisvárda elleni idegenbeli meccsen sem ülhet le a kispadra.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 21 14 5 2 35–16 +19 47
2. Mezőkövesd Zsóry FC 21 11 5 5 30–21 +9 38
3. ZTE FC 21 11 3 7 37–22 +15 36
4. Kisvárda 21 9 6 6 40–27 +13 33
5. Aqvital FC Csákvár 21 10 2 9 39–39 0 32
6. Balmazújváros 21 9 5 7 29–27 +2 32
7. Soproni VSE-GYSEV 21 9 3 9 30–24 +6 30
8. Budaörs 21 9 3 9 32–34 –2 30
9. Szeged 2011 21 8 4 9 27–30 –3 28
10. BFC Siófok 21 8 4 9 24–30 –6 28
11. Szolnoki MÁV FC 21 6 6 9 25–29 –4 24
12. Soroksár SC 21 5 8 8 21–25 –4 23
13. Dunaújváros PASE 21 5 8 8 27–33 –6 23
14. Vác FC 21 6 3 12 20–30 –10 21
15. Szigetszentmiklósi TK 21 4 9 8 25–40 –15 21
16. FC Ajka 21 4 6 11 18–32 –14 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik