MTK: hónapokig szenvedtek a kiesés miatt, de a klubmodell bevált

Vágólapra másolva!
2012.05.10. 12:46
Címkék
Domonyai László szerint az MTK-nál igazából csak a téli szünetre tették túl magukat a tavalyi kiesés okozta sokkon. A klubigazgató a klubmodell sikerének is tartja, hogy a csapat edzőváltás nélkül harcolta ki a visszajutást a labdarúgó NB I-be.

„Hónapokig mindennap rosszul éreztük magunkat. Talán csak a téli szünetben éreztük először azt, hogy túl vagyunk a kiesés okozta sokkon – mondta Domonyai László klubigazgató a Nemzeti Sportnak. – Most nagyon jó érzés volt látni, hogy a srácok a levegőbe dobálják Garami Józsi bácsit, közben arra gondoltam, az újonccsapatok, mint a Diósgyőr vagy a Pécs az ötödik-hatodik helyen cseréltek edzőt, mi a kiesés ellenére kitartottunk a mester mellett. Ezzel kiálltunk a saját klubmodellünk mellett, és talán ennek is köszönhetjük, hogy megnyertük a bajnokságot.″Domonyai László klubigazgató a Nemzeti Sportnak. – Most nagyon jó érzés volt látni, hogy a srácok a levegőbe dobálják Garami Józsi bácsit, közben arra gondoltam, az újonccsapatok, mint a Diósgyőr vagy a Pécs az ötödik-hatodik helyen cseréltek edzőt, mi a kiesés ellenére kitartottunk a mester mellett. Ezzel kiálltunk a saját klubmodellünk mellett, és talán ennek is köszönhetjük, hogy megnyertük a bajnokságot.″

A szerdai, budaörsi mérkőzésen (3–0) az első gólt szerző Kanta József szavai is arról tanúskodnak: a három fordulóval a befejezés előtt biztossá tett feljutás ellenére embert próbáló időszak van a Hungária körútiak mögött.

„Örülünk a bajnoki címnek, mert megdolgoztunk érte – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a csapatkapitány. – Ugyanakkor az is igaz, hogy furcsa érzések kavarognak ilyenkor az emberben, hiszen négy éve még az NB I-ben ünnepeltük az aranyérmet. Rettenetesen nehéz volt megélni a kiesést, de muszáj volt elkezdeni a munkát, és én nagyon akartam ezt a feljutást. Mondtam a fiataloknak, hogy nem ugyanolyan érzés készülni egy héten át, ha a Ferencvárossal játszunk bajnoki mérkőzést, mintha mondjuk a Paks második csapatával vagy a Kozármislennyel. Nem az NB II-t akarom degradálni ezzel, csak arról van szó, hogy mi is elszántak voltunk, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot.″

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik