Labdarúgás: megyei bajnokin néző bántalmazott játékost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 08:43
Két megyei bajnoki találkozó ért idő előtt véget hétvégén, ám ezúttal nem a labdarúgók, hanem szurkolói garázdaság miatt kellett a bíróknak félbeszakítaniuk a mérkőzést. A két eset egyébként kísértetiesen hasonló: Egyeden és Újrónafőn is néző szaladt be a játéktérre és bántalmazott játékost.

A megyei II. osztály győri csoportjában rendezett Egyed–Győrszentiván mérkőzésen a 68. percben történt az inzultus, amikor az egyik hazai szimpatizáns beszaladt a pályára, és ott hasba rúgta a vendégek kapusát. Ezt követően többen szaladtak be a játéktérre, a vélhetően ittas szurkoló megfékezésére. A rend rövid időn belül helyreállt ugyan, de a mérkőzés félbeszakadt – adta hírül a kisalfold.hu. a kisalfold.hu.

Az Újrónafő–Mecsér megyei III. osztályú mérkőzésen, a vendégek egygólos vezetésénél a 75. percben egy páros kiállítás után szabadultak el az indulatok. Az öltözőbe tartó kiállítottak közül a mecsériek játékosát megütötte az egyik néző. Mindez itt is tömegjelenethez, valamint a mérkőzés idő előtti lefújásához vezetett – tette hozzá a megyei híroldal.

Amint arról hétfőn beszámoltunk:a Pest megyei harmadosztályú bajnokságokban három mérkőzés fejeződött be idő előtt, mindhárom találkozó a játékvezetőt ért bántalmazás miatt szakadt félbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik