Beruházás: egyelőre mégsem épül meg a 8000 fős stadion Pécsen

Vágólapra másolva!
2021.12.26. 10:18
null
Egyelőre csak terv marad (Fotó: http://epiteszforum.hu)
Nem épül meg a Bozsik Aréna mintájára tervezett 8000 fős stadion Pécsen – számolt be róla az epiteszforum.hu. A módosítás oka: költségvetési átszervezés. A pécsiek többsége sem támogatta az építkezéseket.


Ahogy Hargitai János, Baranya megye kereszténydemokrata országgyűlési képviselője korábban elmondta a Népszavának: „Pécsnek nincs korszerű stadionja, uszodája, élményfürdője. Azért tárgyaltam többször is a miniszterelnökkel, hogy legyenek a mai kornak megfelelő sportlétesítményeink. Most végre előre léphetnénk. De ha a város nem akarja, akkor a kormány nem fogja erőltetni."

A tervezett létesítmény nemcsak sportcélokat szolgált volna, hanem céges rendezvényeknek vagy koncerteknek is otthont adhatott volna.

Az aréna építésének előkészítésére a Pécsi Sport Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, a megvalósításra pedig a Beruházási Ügynökséget jelölték ki, a telekvásárlást szeptember végére tervezték. A terv azonban nagyon lassan haladt előre, sőt, a végén már sehogyan sem.

Azért nem valósult meg a projekt, mert a pécsiek többsége az építkezések ellen volt. És mivel a város nagyobbik része nem akarta, a kormány sem erőltette a megvalósítást, és a december 24-én megjelent Magyar Közlönyben visszavonta a Pécsi Mecsek Futball Club új stadionjának előkészítéséről és megvalósításáról szóló kormányhatározatot.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Diósgyőri VTK 20 12 6 2 38–19 +19 42
2. Vasas FC 20 12 5 3 37–16 +21 41
3. Kecskeméti TE 20 11 5 4 32–16 +16 38
4. Szombathelyi Haladás 20 11 4 5 23–13 +10 37
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 20 10 5 5 27–15 +12 35
6. ETO FC Győr 20 9 5 6 26–20 +6 32
7. Dorogi FC 20 9 3 8 21–25 –4 30
8. BFC Siófok 20 7 9 4 24–22 +2 30
9. Nyíregyháza Spartacus 20 7 6 7 26–28 –2 27
10. Pécsi MFC 20 7 5 8 24–21 +3 26
11. FC Ajka 20 6 6 8 27–28 –1 24
12. Szentlőrinc SE 20 5 9 6 23–25 –2 24
13. Békéscsaba 1912 Előre 20 4 9 7 26–32 –6 21
14. Soroksár SC 20 5 5 10 27–36 –9 20
15. III. Kerületi TVE 20 5 5 10 20–33 –13 20
16. FC Csákvár 20 4 8 8 28–33 –5 20
17. Budaörs 20 4 8 8 22–33 –11 20
18. Budafoki MTE 20 4 7 9 21–26 –5 19
19. Szolnoki MÁV FC 20 4 7 9 19–31 –12 19
20. Tiszakécske20431320–39–1915

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik