Beleszól-e valaki a Szpari és az Újváros versenyfutásába?

Vágólapra másolva!
2014.02.26. 16:53
null
Thiago és a Dunaújváros jó eséllyel pályázik a feljutásra (Fotó: Szabó Miklós)
Pénteken, a Dunaújváros–Nyíregyháza rangadóval megkezdődik a labdarúgó NB II 2013–2014-es idényének tavaszi szezonja. A Nemzeti Sport Online hagyományos idénynyitó beharangozójában áttekinti, mi történt a téli átigazolási időszakban, mely csapatok esélyesek a bajnoki címre, illetve melyek küzdenek a kiesés ellen. A bajnokság végén az első két helyezett jut fel az NB I-be, míg az utolsó három helyezett kiesik a harmadosztályba.

 

HÁRMAN IS AZ ÉLVONALBA VÁGYNAK

A listavezető Nyíregyháza Spartacus célja most már kimondva is a feljutás. A csapat gerince együtt maradt, és az új játékosok azért igazoltak a klubhoz, hogy nyártól már az élvonalban futballozhassanak. Az érkezők egy kivétellel mind a támadószekciót erősíthetik, a Máté János, Kis Róbert, Molnár Marcell, Ulvicki Mihály, Rezes László ötösből utóbbi tűnik a legnagyobb fogásnak. A csapat előnye tíz pont a harmadik helyezett Siófokkal szemben, és ha csak hasonlóan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a gárda, mint az ősszel, biztosan feljut az első osztályba. A felkészülésre nem lehetett panasz, hiszen a nyírségiek a kevés NB II-es csapatok egyikeként külföldön, kiváló körülmények között, Törökországban edzőtáborozhattak. Az első tavaszi játéknapon egyébként szuperrangadóra kerül sor, hiszen a csapat a második helyezett Dunaújvároshoz látogat pénteken.

A GÓLLISTA ÉLMEZŐNYE
15 gólos: Urbin Péter (Balmazújváros: 15, Dunaújváros: 0)
11 gólos: Bajzát Péter (Nyíregyháza Spartacus)
10 gólos: Darko Pavicsevics (ZTE FC)

Célirányosan, posztra igazolt a feljutást érő második helyen forduló Dunaújváros PASE, amelynél hivatalosan nem a feljutást, hanem a klub és a csapat építését jelölték meg továbbra is legfőbb célként. Dobos Barnáék tudatosan nem beszélnek az újabb osztályváltásról (ne feledjük, az újvárosiak az idén újoncok a második vonalban), de „csendben” olyan játékosokat igazoltak a télen, mint a tavalyi NB II Keleti csoportjának gólkirálya, Urbin Péter (aki nem mellesleg most is vezeti a góllövőlistát), vagy az ősszel Mezőkövesden futballozó Petneházi Márk. A hétpontos előny ráadásul jelentősnek mondható, így – ha az együttest elkerülik a nagyobb hullámvölgyek –, nagy esély van arra, hogy újabb osztályváltás következik felfelé. A nyilvánosság számára a télen egyedül az volt érthetetlen, hogy a csapat szinte titokban, a „kertek alatt" utazott el a törökországi edzőtáborba, Antalyába, mert a klub vezetői nem tartották fontosnak, hogy tudósítsanak a sajtónak az útról.

Hét pont a hátránya a feljutást érő második helyhez képest a Siófoknak, amely ennek ellenére még nem adta fel élvonalbeli álmait. Horváth Károly szakmai igazgató elsősorban a támadósort erősítette meg, hiszen csatlakozott a csapathoz az egyaránt élvonalbeli együttestől érkező Waltner Róbert és Horváth Péter. Ivancsics Gellért a középpályássort erősítheti, míg a fiatal Ambrusics Róbert kapusposztra érkezett. A Balaton-partiaknak azonban így is győzelmi sorozatra lesz szükségük ahhoz, hogy elérjék céljaikat, és elsősorban a riválisok ellen kell jó eredményeket produkálniuk, mert ha az egymás elleni mérkőzésekből rosszul jön ki a gárda, még a harmadik helyezés sem lesz meg.

A siófokiaknak az előttük állók botlása is kell ahhoz, hogy visszajussanak az NB I-be (Fotó: Fuszek Gábor)
A siófokiaknak az előttük állók botlása is kell ahhoz, hogy visszajussanak az NB I-be (Fotó: Fuszek Gábor)

SOK CSAPAT CÉLJA A FELZÁRKÓZÁS A DOBOGÓSOKHOZ

Az ősz egyik meglepetéscsapata a Balmazújváros volt, amelynek szekerét Urbin Péter tolta, aki – a góllövőlista vezetőjeként – tavasszal már a Dunaújváros PASE-ban futballozik. Rajta kívül a tehetséges Tóth Dániel is távozott kölcsönvételi szerződésének lejárta után, pótlásukra Vólent Roland és Mokánszki Norbert jött. Az ősszel rendkívül foghíjas védelembe pedig három új játékos is érkezett, így a keret létszámban rendben van, és az évek óta tartó szisztematikus munka tovább folytatódhat. A dobogó eléréshez azonban tavasszal nagy bravúrt kellene bemutatnia Híres Gábor együttesének.

A ZTE FC-nél sokáig nem a szakma volt a középpontban a felkészülési időszakban, hiszen a súlyos anyagi gondok miatt hónapokon át bizonytalan volt egyáltalán az is, hogy a csapat folytatni tudja-e a szezont. Bár időközben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az elnök-tulajdonosnak, Nagy Ferencnek egy fillérje sincs a klub további működtetésére, csak az utolsó pillanatban állapodott meg a vevővel, az önkormányzattal a klub adásvételéről. A ZTE FC ezután kapta vissza az átigazolási jogát is (a korábbi edzővel, Simon Antallal szembeni tartozás rendezését követően), de az átigazolási időszak utolsó napján már csak három fiatal játékost tudott szerződtetni. A télen majd' egy csapatnyi labdarúgó hagyta el a gárdát, távozott többek között a gólzsák Darko Pavicsevics, valamint Safet Jahic, Máté Péter, Nánási Balázs, Vayer Gábor és Kulcsár Kornél is. A zalaiak csak azért lehetnek nyugodtak, mert az ősszel gyűjtöttek annyi pontot, hogy a kieséstől ne kelljen rettegniük, ettől függetlenül tavasszal szinte biztosan visszaesés következik.

Az FC Ajka ősszel bizonyította, hogy az egycsoportos NB II-ben is megállja a helyét, ezért a vezetők nem kezdtek „ész nélküli” igazolásokba, a meglévő keretet bővítették olyan labdarúgókkal, akik a csapat segítségére lehetnek. Az NB I-es rutinnal egyaránt rendelkező Mogyorósi József, Rajos Gábor és Dóczi Krisztián alapember lehet, és velük az ajkaiak akár meg is tarthatják a bajnokság végére az őszi 6. helyüket. A sorsolás mindenesetre kedvező, a csapat három hazai mérkőzéssel kezd tavasszal, a ZTE-vel, a Cegléddel és a Sopronnal játszik otthon.

A Békéscsaba évek óta nem tud kitörni az NB II középmezőnyéből (Fotó: Fuszek Gábor)
A Békéscsaba évek óta nem tud kitörni az NB II középmezőnyéből (Fotó: Fuszek Gábor)

A várakozásokhoz képest kissé alulteljesített az első félévben a Békéscsaba 1912 Előre SE, de a mezőny szorossága miatt a dobogó tavasszal nem tűnik elérhetetlennek. Főleg, mivel a lila-fehérek jól igazoltak: megszerezték Mezőkövesdről Bagi Istvánt, Kecskemétről Koszó Balázst, a Puskás Akadémia FC-től két tehetséget, Károly Bálintot és Gajdos Zsoltot, sőt honosítás után még Németországból is tudtak igazolni egy csatárt, Thomas Praslert. Az olasz ötödosztályú FC Vado Ligure 18 esztendős védője, Pataki Zsolt átigazolása még folyamatban van, mindenesetre az újakkal együtt jó esélye van az Előrének arra, hogy Előre-lépjen a táblázaton.

A Gyirmót FC Győrnél a csapat építését tartják továbbra is a legfontosabb célnak, persze az őszi 8. helynél azért jobbra vágynak a vezetők és a szurkolók is. Andorka Péter megszerzésével a csatárposzton mindenképpen erősödött a társulat, míg kapusposztra a korábban többek között a Fulhamben is védő Somogyi Csaba érkezett. A távozók között vannak jó nevű labdarúgók (Csizmadia Csaba, Holczer Ádám, Fitos László, Egerszegi Tamás), de ők mindannyian olyanok, akik ősszel kevés lehetőséget kaptak a csapatban. A Gyirmót egyébként Horvátországban edzőtáborozott a télen. Kismértékű előrelépés várható, de az valószínűnek tűnik, hogy a dobogós helyezésekért nem lesz harcban a Gyirmót.

A hektikusra sikeredett ősz után nyugodtabb szezonra vágynak a Soproni VSE-GYSEV-nél, igaz, egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is valósul. Bár a keretből a télen senki nem távozott (Bognár Zsolt és Bali Péter már az ősz közepén elhagyta a klubot), csak három játékost tudott igazolni a klub, ráadásul egyikük(Katona Máté)az ősszel nem futballozott sehol, míg ketten(Faggyas Milán és Heffler Norbert)minimális játéklehetőséget kaptak klubjukban. A riválisok erősödése mellett ez kevésnek tűnik, megítélésünk szerint a csapat a kiesés elkerüléséért küzd majd, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel vívja meg harcát.

Nagy jövés-menés volt a télen a Vasasnál, igaz, ez nem meglepő azok után, hogy tulajdonosváltás történt a klubnál: a szurkolók által megvetett német tulajdonos helyett visszatért a korábbi főszponzor, Jámbor János, aki ismét döntő szerepet vállal az angyalföldiek finanszírozásában. A klubvezetők az összes külföldi játékostól elköszöntek, és távozott a német vezetőedző, Dirk Berger is (a szakember már az utolsó őszi mérkőzés után eldöntötte, hogy az őt ért támadások miatt elhagyja Magyarországot). Az új tréner az edzőként még tapasztalatlan Szanyó Károly lett, az együtteshez pedig sorra érkeztek olyan játékosok, akik korábban már futballoztak a klubnál: Ferenczi István, Nagy Tamás, Piller József és Szabó Bence. Mellettük Grúz Tamás, Menyhárt Attila és Nánási Balázs megszerzése tekinthető jelentős erősítésnek. A csapat célja tavasszal már csak a bennmaradás lehet, de a vezetők nem titkolják, hogy olyan együttest szeretnének építeni, amely jövőre a feljutásért küzdhet.

Várakozáson alul szerepelt az ősszel a Szolnoki MÁV, de a csapat tavasszal nem a kiesés ellen szeretne küzdeni, a vezetők ennek szellemében igazoltak. A keret összességében erősödött, a gárdát erősíti a szezonban a nagy tehetségnek tartott középpályás, Zsótér Donát és két támadó, a Szolnokon korábban már futballozó Zsolnai Róbert és Hamar Ádám is. A Tisza-partiaknak azért érzékeny veszteségük is van, elhagyta a klubot Grúz Tamás és Máté János, ennek ellenére bizalommal reménykedhetnek az őszinél jobb szereplésben a szurkolók.

AKIK A KIESÉS ELLENI HARCBAN LESZNEK ÉRDEKELTEK

A Szigetszentmiklósi TKtéli nagy fogása Majoros Árpád volt, rajta kívül azonban csak fiatalok, kiegészítő emberek csatlakoztak a gárdához. Illetve a klub az átigazolási időszak utolsó napjaiban átigazolta az MTK játékosát, Deutsch Bencét, de a pécsiek – akiknél kölcsönben futballozott a labdarúgó – nem akarták elengedni a játékost, így az ügyből jogvita kerekedett, ám végül megegyeztek a felek. A keret többre hivatott a jelenlegi helyezésénél, de a riválisok erősödése miatt tavasszal többet nem várhatnak a szurkolók a csapattól, mint a másodosztályban maradás kiharcolását.

Nehéz tavasz vár a Ceglédi VSE-re, amely a riválisoktól eltérően csak három új játékossal bővítette keretét. Ráadásul a korábbi újpesti Erős Ronald, a szolnoki Tisza Kálmán és az Ausztriából hazatérő Puskás Zoltán inkább a jövő emberének számít, így elsősorban az őszi csapat gerincére vár a feladat, hogy elérje a célt, a bennmaradást. A vezetőedző, Kiss László mentalitása, jó értelemben vett vehemenciája esélyt jelenthet a megkapaszkodásra, de hangsúlyozzuk, rendkívül nehéz dolguk lesz a Pest megyeieknek, a papírforma nem sok jót ígér a csapatnak.

A kisvárdai gólörömökhöz tavasszal Bodnár László csatlakozhat (Fotó: Szabó Miklós)
A kisvárdai gólörömökhöz tavasszal Bodnár László csatlakozhat (Fotó: Szabó Miklós)

A télen új, névadó szponzor érkezett a Kisvárda együtteséhez, amelynél azonban nem ez okozta a legnagyobb szenzációt, hanem az, hogy – talán az átigazolási időszak egyik legnagyobb fogásaként – a korábbi válogatott labdarúgó, a nyár óta csapat nélküli Bodnár László csatlakozott a kerethez. Révész Attila együttese a jobb oldali védő mellett további rutinos futballistákkal, Bognár Zsolttal, Irhás Ignáccal, Venczel Balázzsal és a tehetséges Popovics Bertolddal is erősíteni tudott, és az MTK érdeklődése ellenére maradt a klubnál a brazil házi gólkirály, Myke Bouard Ramos is (igaz, késve érkezett vissza a csapathoz). A kieső helyen álló együttesek közül a létszámban és minőségben is erős keret miatt a Kisvárdának a legjobbak az esélyei a megmenekülésre.

Igyekezett megerősíteni keretét a téli szünetben a kiesés elől menekülő Tatabánya FC, amely hat labdarúgóval, Batizi-Pócsi Balázzsal, Birtalan Botonddal, Czanik Károllyal, Hullám Attilával, Papizsanszkij Artúrral és Zámbó Bencével kötött szerződést. Az őszi csapatból csak Szabó Bence távozása jelent igazi veszteséget, de a jelentős ponthátrány és a riválisok erősödése miatt az újonnan érkezőkkel is óriási bravúrra lenne szüksége Bozsik Péter együttesének, hogy kiharcolja a bennmaradást. Ha nem sikerül jól a rajt (amely nem lesz egyszerű, hiszen az első négy mérkőzésen a Szolnokkal, a Vasassal, a Siófokkal és Nyíregyházával mérkőznek meg, hárommal ráadásul idegenben), akkor a Bányász szurkolói megbarátkozhatnak azzal az osztállyal, amelyre már nagyon régen volt példa a klub történelmében…

Bár a sereghajtó Kozármisleny FC kerete rutinos, korábbi élvonalbeli játékosokkal bővült (a Baranya megyeiek többek között átigazolták Oláh Lórántot, Gaál Miklóst, Petrók Viktort és Fitos Lászlót is), a nagy ponthátrány miatt rendkívül nehéz lesz a csapatnak kiharcolnia a bennmaradást. Az új edző, a portugál Eduardo Almeida érkezése új impulzust adhat az együttesnek, az eddig jobbára utánpótláscsapatoknál sikeresen tevékenykedő tréner úgy érkezett a Mislenyhez, hogy mindenképpen szeretne nagyot alkotni. A megerősített kerettel az őszinél jobb szereplés feltétlenül várható, de hogy ez a célok eléréséhez elegendő lesz-e, nagyban függ a riválisok eredményeitől is.

A NB II-ES CSAPATOK TÉLI ÁTIGAZOLÁSAIT ITT TALÁLJÁK MEG!

A 17. FORDULÓ PROGRAMJA (február 28–március 1.)
Február 28., péntek
14.30:
Dunaújváros PASE–Nyíregyháza Spartacus
Március 1., szombat

14.30: Siófok–Gyirmót FC Győr
14.30: Kisvárda–Balmazújváros
14.30: Szigetszentmiklósi TK–Soproni VSE
14.30: Kozármisleny–Ceglédi VSE
14.30: FCAjka–ZTE FC
14.30: Békéscsaba Előre–Vasas
17.00: Szolnoki MÁV FC–Tatabánya

A SZEZON TELJES MENETRENDJÉT ITT OLVASHATJA!

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 16 12 2 2 32–12 +20 38
2. Dunaújváros PASE 16 11 2 3 29–16 +13 35
3. Siófok 16 8 4 4 22–16 +6 28
4. Balmazújváros 16 8 3 5 32–27 +5 27
5. Zalaegerszegi TE FC 16 8 3 5 25–23 +2 27
6. FC Ajka 16 8 2 6 29–25 +4 26
7. Békéscsaba Előre 16 7 4 5 27–22 +5 25
8. Gyirmót FC Győr 16 7 3 6 26–20 +6 24
9. Soproni VSE 16 6 3 7 22–26 –4 21
10. Vasas 16 6 2 8 21–30 –9 20
11. Szolnoki MÁV FC 16 5 3 8 23–26 –3 18
12. Szigetszentmiklósi TK 16 5 3 8 14–20 –6 18
13. Ceglédi VSE 16 5 2 9 20–24 –4 17
14. Kisvárda SE 16 4 5 7 27–27 0 17
15. Tatabánya FC
16 3 3 10 14–34 –20 12
16. Kozármisleny 16 2 2 12 12–27 –15 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik